Napi Hírek, 1943. október/2

1943-10-30 [0546]

95* Német politikai, körök véleménye a moszkvai értekezlet eredményé­ről. Irh Bk/Bu 5Berli. n, októbar 30. /Magyar Távirati Iroda/ Nemit politikai körökben számoltak azzal, hogy a szombati nap folyamán megjelenik a moszkvai tárgyalások befejezéséről szélé ' hivatalos jelentós. Ez azonban a d-.;lutani érákig nom kövotkjzett be. Ezt annál jogosabban várták, minthogy Roosovalt má.r 24 érával koráb­ban jgiilatkozott a moszkvai értekezletről ís kijelentette, hogy a legnagyobb sikerrel fejeződött bo. Német felfogd "• • • . , fíoszkvában • . fŐl ! g stratégiai kénesőkről volt szó. A Times és más angol l'^pok jövendölései az érte­kezlet végét illetőleg nem váltak valóra, Nem vitatták meg azt a kérdést: sem, hogy Európát felősszák-ó két érdekterületre, k Reuter szerint nem tárgyaltak Moszkvában határokról é# a Néma Statesman and Nation szerint nem érintették a balti'államok., Lengyelország ás Délkjlctsurépa/" határkérdéseit sem. ' . Churchill az értekezlet során egy sajátmaga által kidolgo­zott haditervet adatott át Sztálinnak. Hogy miá - áll ebbor a hadi-­torvben és általában aiik voltak a katonai határozatok, termeszetesen nom lehet tudni . • . Mindenesétre tény, hogy bokovjtkazett, amit a Szovjet meg­jövendölt: Moszkvában nem fognak tárgyalni sem szov-jetorosz, sem/ kanadai határkérdésről, \ . Kanom kizárólag hadászati kérdésekről* Német politikai körökbon nem tartják kizártnak, hogy az értekozletről kiadandó jelentés olyan mondatokkal fogja e7;a,:...;a kérdéseköt olim­tézni, melyek mindont-nyitva hagynak ' /politikai —.­9G#- i Loiro áradása tovább törekszik. é Tarr Bk/Bu 5 Zürich, október 30,/Magyar Távirati Iroda/ No-vcrsből jel antik a Havas-On: • ,.. ... A Loiro áradása tovább növekszik, A-Novers korüli nyilt vidék teljesen viz alatt áll és a kár jelentékeny. Az árviz egész marhacsordákat elsodort. Sok veszélyeztetett házat ki kellett ürí­teni,

Next

/
Thumbnails
Contents