Napi Hírek, 1943. szeptember/2

1943-09-27 [0544]

79» Tanner miniszter beszéde bsgy visszhan v-t keltett Finn-­orszá.-ban. Gya 3r/Ai 5 2 H 0 Isin k I, szootenber 27./l.:a-;yar TaVirati Iroda/ Tanner pénzügy"iniszt/r pént ki politikai bő­szedének szokatlanul nagy visszhau, ja tanait a finn közvéle­ményen és a sajtóban egyaránt. Helsinkiben nap;k multával is állandó ei-szédtema a miniszteri nyilatkozat, ami ;:egerősiteni látszik az egyik stockholni lap sn* negjegyzdsét, hosy Tanner miniszter ezúttal nem annyi r« a külföld sz •'inára, nint inkább belföldi használatra Leszólt. Ilért.kvló finn helyen a l?szó*d­del kapcsolatban uur;jőgy:-zték, Tanner rinisz térnek valóban az volt a" feladata, hogy lózanul és világosan isn.ertesse a töme^ előtt a frlolős körök álláspontját, mint .aogállapitották^ a beszed igan terjedelmes v?lt és igy mindönki negtalálta benne azt, ar.ire foLuetot várt. JtltaláL'an következetességet árult el. nirthogy^ " keveset mondott, amit szociáldemokrata rész­f ői ne hangoztarcafc volna nár hot'kkel, sőt napokkal belőtt, riekes-tünetként nem is a beszédet, hanem a.^nak visszhangját tartják.feltűnt ugyanis, hogy a finn sajtó jobboldali szárnya, igy például az Üusi Suomi ós az Ajan Öuunta is nagy -lisnerée­sel néltatta Tanner niniszter bőszeiét. Az Husi Süoni a beszéd­nek azt a részét emeli ki, anelyben Tanner uiniszt-r .-egállapi­totta, ho ; ^y a béke körül folyó nyilvános vita ártalmas, mert Csak tevés hit^t ébreszt külföldön, azt-ugyanis, ho-?y Finn­'orszáí-ban kapitulációs hangulat uralkodnék. Az /.jan Suunta ar­ra utál, hogy aridőn a szociáldemokrata vezető a békp fontos kérdésében .világos és jiatárjzott álláspontra holyazkedett, tu­laj ionképen tudomására hazta az o^ótíz világnak^ hjgyr Finnország ma is-^ros és nemcsak rkarja, han ; : r.;og is^tuija védeni jo£át. í vajmi ' " öü.Svéd miniszter az északi államok háború utáni gazdasági együttmükodésér61. Gya Br/Ai 5 Helsinki, szeptember 27./Magyar Távirati Iroda/ Az Uusi Suomi stockholmi tudósitója beszélge­tést folytatott Wigforss svéd pénzü<ryainisztérrel az íszaki ál­lamok háború utáni gazdasági együttműködéséről. A miniszter el­mondotta, hogy h svéd kormány megbizásából már most széleskörű kutatás folyik a háború utáni f.Iadaíok kérdésében. A feladatok • közé tartozik természetesen a Svédország és £ többi ész-'ki állam közötti pénzügyi és kereskedelmi kapcsolat is. A ti-rvek'-slké^zi­tésénél hagy figyelmet forditottak az inflációs veszély r e . nint­hogy ezzol minden esetre számolni lehet. írr-: a kérdésre, hogy a háború után szükség lesz-e az árfolyamok rendezésére, a niniszter azt válaszolta, hogy nagvon bonyolult kérdés, aci összefüggés­ben áll a belső és a ' nemzetközi fejlődéssel. /Folyt.köv./ J(fc\

Next

/
Thumbnails
Contents