Napi Hírek, 1943. szeptember/1

1943-09-12 [0543]

44. folyt. Teleki Béla gróf beszéde, 1. folyt. 8e/Vv/7 Mi az egyenlő jog álláspont j-In vagyunk, df egyenlő jogokat követelünk a magyar ság#<*.n8k is. A munkasságct ille­tően olyan rendszerváltozásnak kell "bekövetkeznie, amelyben a munkásság szervesen illeszkedik be a nemzet testébe nemcsak j.gi, hanem szellemi és anyagi erő tekintetében is. A munkásság ne egy el­múlt korszak osztályharc-ideolégiá ját élessze fel, hanen legyen zászlóvivője a jövő társadalmi rendér* folytatott harcnak, n^lyb en naga melleit tudhatja a nemzet legjobbjait. A földmivesréteg fel­emelkedése nem politikai jelszavakkal kell. hegy megtörténjék, hanm gazdasági helyzetének, műveltségének és öntudatának emelésivel. A továbbiakban a kiépitendő jövendő magyar politi­kájáról szélt, Magyarországon a háború után az állam és a társada­lom életében mély változásoknak kell bekövetkezniük, mert ez ma már az eg-ísz magyar társadalom kívánsága, óhaja, sőt követelése. A változásoknak azonban magyar módra kell bekövetkezniük a magyar helyzetre, a magyar adotts T gokra és a magyar szükségletekre kell ráépülniök. A szociális és gazdasági rxeform egymástél cl nem vá­lasztható, üíagyarorszagon olyan ui gazdasági rendnek kell következ­nie, amely szakit a liberális korlátlan szabad verseny elveivel, de a nemzeti és szociális szempontok minél hathatósabb érvé­nyesülése érdekében fenntartja az állami irá.yitlst és beavatko­zást anélkül azonban, hogy ez a gazdasági élet gúzsbakötését és az egyéni kezdeményezés me^fojtását jelentené. 5 magyar rfform célja az kell legyen, hogy a magyar nép ebben az országban foglal­ja el végre méltó helyét, találja meg gazdasági és művelődési felemelkedésének lehetőségeit. A nagygyűlés lelkesedése közben emlékezett cag ezután Teleki Béla gróf Kolozsvár visszatérésének harmadik évfordulójáról és azokról az áldozatokról, amelyeket azóta minden magyarnak hoznia kell. Szűnni nem akaró éljenzés közben, mondotta, nogy kormányzó urunk az áldozathozatalban is el51 járt. Beszéde végén a párt hármas oélkitüzéséna muta­tott rá: 1,/ Megtartani az erdélyi magyarság politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális egységét, 2./ Á kormánnyal együttműködve njjáépiteni írdélyt és bekapcsolni az orszáp egr­séges vérkeringésébe. 3./ Az erdélyi szellemmel szolgálni Magyar­ország belső átalakulását és megerősödését. Mi az erdélyi magyar egységgel ?gész Magyarország legexponáltabb pontját védelmezzük az egész ország javára. Erdély magyarságáén töretlenül *él az akarat annak a Magyarországnak a megteremtésére, amelynek törvényeire a kisebbségi élet világosabb meglátásai vezettek, neveltek rá. . , Beszédét Teleki Pál politikai hagyatékának feli­dézésével fejezte be aki látta a reánk váré súlyos idolét, de lattá a-kivezeti; utat Í3: nemzeti öntudatunk és hagyományain k ner­óyasa^T/llett egy uj áldozatkészebb nagyar embertípusnak a kiala­kítását, a magyar élet tervszerű belfcő átrendezését és a maeryar egység minden ekf elet ti megóvását, i' u~ uu /',> TŐ y Y

Next

/
Thumbnails
Contents