Napi Hírek, 1943. augusztus/2
1943-08-19 [0542]
OC J"> 1 L © " J ««« ~ v ' f 35,folyt. Lá Bk/Mn7 /A kormányzóhelyettes szobrának leleplezése.folytatás*/ Ember Sándor dr. e szavalnál a pompás bronzszoborról, mely Gách György szobrászművész alkotása, lehullott a lepel. Az IVnnepség résztvevői a leleplezés után esy percnyi néma felállással tisztelegtél! az eiso magyar reoülő emléke előtt« A lélekemelő'ünnepség a Himnusz hangjaival ért veget, 34, folyt. ETd Fu/Mn7 /A csütörtöki olasz laoo'k Szicilia elvesztéséről»?olyt./ Gondoljunk tehát a holnapra. Ma ellenállni több, mini köteles ség.léga logderülátóbbaknak és a kötelességek legügyesebb áthá- ' t óinak is DO kell vidlaniok, hogy ezt a Kemény és elkeseredett ellen* llást az ellenség kényszerítene reánk, k cikdró ezután réutst arra, hogy az Olaszország elleni légiháboru kegyetlenségét semmi szin alatt sem lehetne azzal magyarázni, "hogy az ellenség a félszigetre való -átkelést akarja ezáltal előkészíteni, de ha az ellenség ftadmozdulatal nem akarmax csalóka ós kiábrándító lenni, akkor már nem nyu- f odhatik azon az előfeltételen, melyeket Churchill íulius .';7,-i bőszéében megjelölt, mely szerint a szövetségeseknek kilómét errol-ki lemé térre meg kell hóditatii r. félszigetet, Szicilia meghódítása az angolszászok részéről abbpn találhatja igazolását, hogy ennek a sügeti ?k a birtoklása szükséges"ahhoz, hogy biztosítsa a kereskedelmi hanoinak az átkelést a Földközi-tengeren Gibraltár és Tunisz között, de az a gondo.Ut, hogy Szicíliát ugródeszkául használják fel az európai erődítmény meghódítására, rendkívül különöoEak latszik, különösen ha tekintetbe vesszük azt, hogy az amerikaiak és az oroszok szükségesnek tartják, ho f y Németországot közvetlenül támadják meg , Akkor, amikor negyven napig tartott, hogy Szicíliából visszaszorítsák azt a kevés olasz és német hadosztályt, akkor nem lehat elképzelni, hoay könnyű vállalkozás legyen a félsziget lépésről-lépésre való meghódítása, hogy elérje az Alpokat és Németországot, Az ut nagyon hosszú"lenno és az idő sürgeti az angolszászokat, hogy ne is beszéj-jünk az oroszokról, ' akik legaláb'D husi' német hadosztály * elve-mását követelik az c sz arc* vonalról. Ezekből azt lehet levonni- irja a lap - hogy ?. szicí'.iei hadjárat vége lezárja a háberu eddigi szakaszát, A mi ellen állásunk folytatódik a cikk -"egy uj.jelentőségében teljesebb értelmet ad Churchill július 27.-i megállapításának, mely szerint Olaszország kérdése ugy tekintendő, hogy sohase veszítsék el szem elől a háború 'igazi célját és hogy nagy tévedés lenne az angolszászok részéről, ha engednék összeomolni az olasz államot és engednék, hogy Olaszország" a zűrzavarba süllyedjen és nem találnának tnbb kormányt, akivel tárgyalni lehetne, Ez a rendre és az európai egyensúlyra való felhívás - irja a Popolo ai Roma - akár akarta a szónok, akár nem - hódolat' Badoglio kormánya előtt és elismerése az általunk alkotott uj rendszer zörvényességének. Folytassuk tehát további: is utunkat azzal "a * biztos tudattal, hogy a sziciliai események nekünk adtak igazat - fe-jezi be cikkét a Popolo di Roma,' \í>ÍFK