Napi Hírek, 1943. június/2

1943-06-27 [0538]

A zsidóbirtokok elvételével kapcsolstos földhöz juttatásokkal, birtokok ajándékozásával siket foglalkoznak az emberek és állan­dóan hallom, hogy ez jutó tv birtokhoz, pláne nagyobb birtokhoz, amaz ilyen .vagy olyan kedvezményes vételhez, előnyökhöz, amelyeket más emberek természetesen mm élvezhettek, tehát mindenki keresi, kutatja a visszaéléseket, .Az egész ügy^t az ország nyilvánossága ©lőtt tisztázni akarom. ' Amikor a miniszterelnöki széket átvettem, az első napok­ban több mint egymillió hold zsidóbirtokot kisajátítottam, Az erre vonatkozó törvényt az országgyűlés a mult év szeptemberében megsza­vazta. Akkor azonnal megindult a végrehajtás, a tényleges "birtok­bavétel, a közeli napokban pedig megjelent a végrehajtási utasitás, amely ellenőrzi, ujramegállapitja a zsidóbirtokokat, nehogy azok közül egy is a régebbi intézkedések és az ujak közötti különbségek alapján kies ússzon. És beoslőbizottságok kiküldéséről intézkedik, amely a földért kötvényben fizetendő es a törvényben megállapított ellenértéken felül az átveendő épületeket, stb, megbeosuli. Tehát egy intézkedésről van szó, amely jogi és közigazgatási befejezése a már folyamatban lévő eddigieknek. Az uj törvény alapján az állam 680¿000 katasztrális holdat az alább részletezendő módon már hasznosított is. Ez a hasznosítás abból áll, hogy az 5 holdon aluli területeket az ONCSA kapta meg, ­körülbelül 20,000 katasztrális holdat, elsősorban ezért, hogy sok­gyermekes hadviselt földműveseknek juttassa a legkedvezőbb feltételek mellett, vagy pedig megfelelő helyekre ugyanilyen magyar családokat telepit sóé, 5-1*1 100 holdig a Vitézi Széknek adjuk át a telkeket. Ez 133.000 holdci cesz ki, s ennek juttatására azt az előírást adtao, hogy a szántóföldeknek 80 százalékát legénységi.&) százalékát tisz­ti vitézeknek, a szőlő ós gyümölcsösök 50 százalékát legénységi, 50 százalékát tiszti vitézeknek juttassák, Ugyancsak rendelkezés történt arra is, hogy a juttatott területből a régi háporu vitézei 30 százalék­kal, az uiháboru vitézei 70 százalékkal részesüljenek. Amidőn ezt megállapítottam, minden szempontra ós körülmény­re figyelemmel voltam és ma is helyesnek tartom ezt a megállapitásfc , nemcsak azért, mert vitéz és vitéz, tiszti és legénységi vitéz között különbséget tenni nem akarok, hanem azért is, mert vannak termelési egységek, amelyek sorsát kis-ieözépbirtok vagy nagyobb szőlőbirtok ese­tében termelési szempontból a tisztek kízén jobban látom biztosítva, főleg az ország olyan vidékein, ahol kisemberek intenziv szőlő- és gyümölcsmüveléssel egyáltalán nem foglalkoznak. Sokan panaszolják, hogy ezekhez a földekhez flerék, jóravaló helybeli gazdák nem jutnak hozzá, Belátom, ez bizonyos sérelmet, meg­érthető fajdalmát jelenthet, de amikor a vitézi rend létesitésót el­határoztuk, ugyanakkor kötelezettséget is vállaltunk a telekadományo­zások végrehajtására is, s amikor zsidóbirtokok állnak rendelkezésre, természetes, hogy ezeket elsősorban a régi és az uj világháború vité­zeinek rendelkezésére bocsátjuk, Hogy a Vitézi Szék kebalén belül a IKJ** Szék tanácsa kiket tart érdemesnek ezeknek a birtokoknak jutta­tas^ra, kit választ ki a tiszti és legénységi vitézek közül, azt hi­sze?: >0^-<*litek. ha ebbe már nem szólok bele,/?olyt,köv,/ kX\ \%

Next

/
Thumbnails
Contents