Napi Hírek, 1943. június/2
1943-06-27 [0538]
Hae/V7 /?. szegedi tudósiiás 3tfolyt„/ I Az előbb felsőre-Lt három ellenfél azojiban komoly. Kormányom egymagában az eiso cet tővel sz-emben fel tudja venni a küzdelmet, bár itt is elkerülhetetlen a nagyközönség ^támogat ás a. Törvényt betartani és betartatni lehet szigorú büntetésekkel, de ez még mindig kevésbé sikeren, mint ha meg tudjuk nyerni hozzá az ér- , dekeltek. tehát jelerr-eeetben a nemzet minden tagjának önkéntes támogatását , A jó végrehajtásért és a jé közigazgatásért felelősek vagyunkj de nagyban .megkönnyiti ^ztilp megértő es engedelmes közönséggel all szemben a közigazgatás ós a végrehajtási Közigazgatásunk most nagyrészt uj feladatok előtt áll. Olyan u^ feladatokat kell végrehajtania, amelyek eddig nem ,t r rtozta£ működésének körébe, s amelyek elevenebben is vágnak az életbe, mint az eddigi közigazgatási intézkedések, Ebből egyrészt az következik, hogy közigazgatásunkat és a végrehajtó közegeket ezekre az uj feladatokra ra kell nevelni és megint elő kell kásziteni, másrészt pedig, hogy a közönségnek ebben a közigazgptástés a végrehajtást támogatnia* kell. Az államhatalom nem tudja egymagában végrehajtani mindezeket a feladatokat, ha mindenütt osak ellenséggel találkozik; ha. az eladó vagy a vevő ki akarja játszani, ha a kérvényező hátsó gondolattal kérvényez valamit s ha valaki hozzájut valamihez, azt rögtön f yinusitassál veszik körül. Törvényeket és rendeleteket igy nem leet végrehajtani! A közönség támogatása nélkül - isméteam - nem lehet sem jó közigazgatást csinálni, sem végrehajtani azokat a rendszabályokat, amelyek végrehajtása szükséges? nem lehet letörni a feketepiacot, nem lehet megszüntetni az ár uzsorát s nem lehet fellépni sem a protekcionizmussal, sem a korrupcióval szemben, ha mutatkozik. Ez mind csak a közönség támogatásával leheti ges s erre széli tom fel innen az egész országpt, hogy álljon a kormány, az ország mellé. Mert amint nem lehet csak azzal hadat viselni, hogy katonákat küldünka frontra és nem áll mögöttük támogatásban, lelkileg, anyagilag és mindenben az ország, épp ugy nem lehet eredményt várni az előbbi vonatkozásokban, ha az egész magyar közönség megtisztult elhatározásával mint egy ember nem sorakozik ebben a fedésben a kormány háta mögé, Mindig tiltakoztam és most is tiltakozom az eHen. hogy rólunk olyan hir terjedjen el, hogy itt meglazultak a közerkölcsök, hogy itt a protekcionizmus, vagy különösen a korrupció uralkodnék, mint ahogy azt a szószátyár beszédek mutatni látszanak. Ez az ország mindig az élén haladt azoknak a nyugati nemzeteknek, ahol a legnagrobb volt a köztisztesség^hol a legtisztább volt a vezető réteg, alol a tisztviselői kar a legáidozatosabban teliesitette kötelességeit. Ez az egész magyar polgárság abban különbözött sok más országtól és néptől, nogy közerkölcsében, vezetőiben ós polgáraiban is különb volt "" azoknál/- ezt a hitet megingatni macában a nemzetben, de a l&lföjrdben is, vészes támadás, hazaárulás s ne&zet ellen* Ha visszaélés van s arra rájövünk, azt vasszigorral meg kell és meg is fogjuk torolni, A köztisztviselő, aki ma megtéved és lelép a tisztesség útjáról, olyan mint a dezertáló katona, aki eldobja fegyverét vagy az ellenségnek adja „ /Folyt ,köv,/