Napi Hírek, 1943. június/1

1943-06-07 [0537]

l\*nner beszéde gazdasági kérdésekről * W D/6 Helsin ki, június 7» /Német Távirati Iroda/ N A finn szakszervezetek központi/ 4 yasrrjiap Tanner pénzügyminiszter elnöklusével tartotta aví. közgyűlését, amelyen a kormány több tagja és a svéd és dán szakszervezetek képviselői is megjelentek, / szövetsége , Tanner pénzügyminiszter megnyitó neszedében a töpbi között mogállapitotta, hogy a finn nép nem akarja Önként megadni . magát a kívülről fenyegető veszélynek* ezért kellett nemzeti önnálléságának biztosítása érdeké bsn megkezdenie azt az önvédelmi harcot, amely immár három éve tart, A finn szakszervezetek fejlődé* BÁ**1 s zólva.Tannor ezután közölte, hogy 1943-ben a*-- központi / /csatlakozott szakszervezetek tagjainak szama ujabb 22;300-rel szaporodott s 358,00G*.re emelkedett . pénzforgalma .pedig 216 milliós emelkedéssel 3.295,000.000 finn márkára növekedett, Tanner miniszter ezután a oelső gazdasági viszonyokról • valamint a bór- és írkérdésrői beszélt, bejelentet te, hogy as néne** f azdasági termények áraf körül folyó vitában ezúttal a mezőgazdaság ivánságainak fognak eleget tenni, még peuig abban a formában, hogy hogy az állán megfelelő* pótlékokat ad a gazdáknak a piaci árak emelésének elkerülésére/ ^szövetséghez A közgyűlés végén Tannert njbél megválasztották ex • szakszervezeti szövetség elnökévé, /ml/ -,— A svéd kű ügyainiszter Svédország politikájáról ff D/6 Stockholü, június 7. /N^net Távirati Iroda/ K Günther külügymini sz tor vasárnap Sandoikenben beszédtet mond o 11. k örébe n/ A svéd nép/- mo.idotta a többi között beszédében ­bizonyos ny gtalansíg uralkodik abban a tekintetben, vájjon Svédország megtette- e kellőképen a magáét a világnak, lkülönöpen peaig Svédország cesvérnépeinek a jelenlegi nyomorúságból va"*d kivezetésére. Ennek r.z Önivzsgálatnak nenszabid szorongó : aggódáshoz vagy az önbizalom hiányához vezetnie* A svéd náp'^afl" kapott semmiféle ősztönzést a rra, hogy mások vélenénye iránt tudakoz zédjék, Svédország semlegességre irányúié politikát folytatott­Nen a a" okoz az elbizakodottságra az,hogy Jcéaország eddig el tudta kerülni a háborút, maisrészt viszont nincs ok arra a panaszra sem. hogy Svédorsz-gnak jobb dolga van mint másoknak, Svédország semmi* Íven a'lkalonnal sen szerzett magának igaztalan uton-módon semmiféle előnyt. Svéd orszg politikája semmikén sem nehezítette meg "Svédj ország testvérnépeinek vagy mármilyen has néonek a szabadságharcát* Svédország segitett szomszédain, amennyire ez lehetséges volt. ­Azok a között a határok között . amelyek között mozoghat , Svédorstag a világ s különösen az északi népek box^ogabb és igazságosabb jövője felé törekszik, Egy népnek , migi minden egyénnek, kötelességéi Vannak a többiekkel szemben, elsősorban azonban saját orsz^a irányá» • ban vannak kötelességei, A svédek továbbra is mint szabad* nemzet 1 akarnak szabad sééd földön élni, <* fejezte be beszédét a miniszter* —— ' g /MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents