Napi Hírek, 1943. június/1
1943-06-07 [0537]
fk% argentin kormány tagjairól szólfcc adrtok folytatása./ W Cs/L7 N . . N u Domingo ksrtinez tábornok, Külügyminiszter, ötvennégyéves. 0 a kormány legfiatalabb tagja, ünt ismeretes, Castillo 1941-ben a főváros rendőrfőnökévé nevezte ki. . Uriburu tábornok kormánya idején alezredesi rangbrn Parisba küldték bevásárlóbizottsággal. Hat évvel ezelőtt a hadservg keretében légvédelmi felügyelővé nevezték ki. 1938 óta a katonai iskolák főigazgatóságénak tagja* Politikai téren eddig nem fejtett ki tevékenységet, JÍZ állam iij elnöke és Ramirez hadügyminiszter között évek éta bajtársi viszony áll fenn, Ramirez az egyetlen tagja a Gastillo-kormánynas. akit az uj kormányba átvettek. Ramirez cs?k 1042. november végén vette át hivatalát. Pályafutása során 1930-ban katonai attasénak némába küldték, Két évvel később hazatérvé* a vezérkarba osztották be. Mint hadügy miniszter különösen az argentir repülőgépmotor- és lőszergyárak iejlesztl.se érdekében működött, Benita Sueyro tengerészeti miniszter mint sorhajókapitány több cirkálón teljesített szolgálatot e Később a folyami hajóraj parancsnoka lett. 1958-ban ellentengernaggyá és a flotta parancsnokává léptették el5 s Segundo ellentengernagy, belügyminiszter, 1930-ban a tengerészetben najóroj-psrancsnok volt. wegyvennégyevi szolgálat után nyugalomba vonult.. Mint műszaki bizottság elnöke, az Egyesült" Államokban is járt. Több munka- irt, amelyekben főképen argentinénak, mint tengeri tatalomnak kifejlesztését sürgette, Pistarini tábornok,^ épitésügvi miniszter, elnöke volt annak a f egyverbevásárlóbizcttságnak, • mely 1937-ben Demeter szagban és Franciaországban járt, Mason tábornok, földművelésügyi miniszter, ötvennégyéves. Politikai téren eddig alig működött; 1941, őt* a hadsereg második hadosztályának volt a parancsnoka, Horatlo Oalderon dr. igazságügyminiszter most hetvenéves, Huszonkétéves koráb%választották képviselővé. 1914-től 1916-ig földművelésügyi miniszter völt a Később jpgtanácsosa volt több vasút- és petroleumter sas ágnak, k kormány másik polgári tagja, dr. Jósé Meris Rosa plhzügyniniszter, ismert gazdasági szakértő. Több munkájában sikraszallt a magángazdaság fenntartása és az állami befolyás erősitése mellett, Mu/ - Kl<tí