Napi Hírek, 1943. május/2

1943-05-24 [0536]

A Frankfurter Zeitung es Internacionálé feloszj^á^ró^l. W N/L7 Berlin, májttz Sí. /Német távirati Iroda,/ N A Frankfurter Zeitung Roosevelt Sztálinhoz intézett felének tartalmáról napvilágot látott első " .fkspcso latban amelyeket lisszaboni tengelyellenes körökben, mint.,;. négy pontban foglaltak össze, megállapítja, hogy ezek a híreik megdönt hete tlenül bizonyítják azt a megállapítást. Hogy a kommunista internacionálénak Moszkva által világgakíirtólt feloszlatása nem más,, mint megrendelt munka azzal a céllal, hogy a nyugtalankodó angol-amerikai közvéleményt rászedjék, Mindaz - irja a lap - amit a Kra£L az elmúlt hónapokban erőteljes önfejüsé^ével szövetségeseivel szemben tett. a londoni és washingtoni kormányt*: lassanként idegesaí tette ós ezért látták egyre szükségesebbnek valamilyen gyorsított elterelő hadmozdulat megkezdését, A lap ezzel kapcsolatban elsősorban a SzovjetuniónaK a lengyeles más emigráns-kormánj/okkal szemben tanúsított magatartására utal , Az, amit most Roosevelt levelében Sztálin elé tar - folytatja a lsp - teljesen megfelel ann^k, amit az ember az elmúlt hónapokban észlelt belső súrlódások után zárna tottj kérik a Kr- ml urát . hogy legalább kifelé ártatlanabb álarcot öltsön magára és tekintettel az érzékeny lelkekre, több körültekintéssel dolgozéSkAngliában, Amerikában és főleg tzokban az országokban, amelye­ket legközelebbi zsákmányaiul kiszemelt, F.őt arra is megkérik, hogy legalábbis minit tüntesse el a kommunista Internacionálét, Jellemze arra a helyzetrs, amelyet a Szovjet szövetségeseivel szemben elfoglal, hogy ezek kényteUnek voltak a Komintern feloszlatásának tel­jesen tartalmatlan és értéktelen gesztusával megelégedni} Ezzel szem­één Rooseveltnek ls ^hurchillnek nyilvánvalóan újra köteleznie kellett macát arra. hogy a szövetségesek győzelme esetén 8 békekötés alkalmá­val szabadkezet biztosit Sztálinnak Európának mindazokon a területeién, amelyeken a Szovjet érdekelve van, gyakori tilag tehát egész Európában. JBgyed'ál tehát Sztrlin less hivatva eldönteni - fejezi be a lap ­mit akar kiválasztani a bolsevizálás számára kívánatos tárgyul, /ffll./ **! dykt Ji ismeretes Tengeri ütköző fCrim közelében, W N/L7 3 e r 1 i n, május 24, /Interinf,/ N A Krím félsziget déli partvidéke közelében vasárnap •említésre iaéltó ütközetreokeiült sor í>émet parti naszádok és eg^ié bolsevista tenejer^lattjáró, valamint bolsevista csatarepük közötr, Negyven Storauvik gép alacsonyrepülésben bombákkal ós géppuskatűzzel támydást intézett német szállítóbajók ellen. A német haj°k lég­védelmi tüzérsége a támadógépek közül hármat L-lőtt, A szovjetrepülők támadásával egyid. őben egy szoy jett*ngeralatt járó bukkant fel és " tüz a la vette a német szállitóhajókat. A szovjet teng eiralatt járó ós a német szállitóhajók könnyű légvédeLai tüzérsége között heves tüzér­ségi párziadalra kei ült sor, tmelynek s.rán a szovjet tenge a.attjárd tizelo szei_él?-zetfc utolsó szálig el usztult, A tengeralattjáró félig lemé ült állapotban a legnagyobb sebességgel volt kénytelen elmenekü lni, mivel a tornyát ért több találat következtében nem tudott lemerülni, qt. Német részről a levegőből és s tengerrd egyidŐben végrehajtott támadáej> ellenére sem voltak yeszteségek^gy s p,-ri:. hajók zavartalanul folytathatták utmkat,/MTT /

Next

/
Thumbnails
Contents