Napi Hírek, 1943. május/1

1943-05-02 [0535]

Franciaországnak most fizetnie kell a korábbi kormányok hibáiért. W Kö/Vv/10 V i o h y , május 2. /Német Távirati Iroda./ N * Pétain tábornagy államfő a vasárnapra halasztott május l.-ei ünnepségen a rádióban is közvetített beszedet mondott." •» Naponta nagyobbak lesznek azok az áldozatok « mondot­ta többi között a tábornagy - amelyeket a munkásságnak, a vereség eg a háború miatt hoznia kell. Megértem a francia munkásság el kesereg dásét , de elvárom, hogy ő is megértse az elénk tornyosuló nehezse­f eket. Franciaországnak három esztendő óta fizetnie kell azok* •* ibáiért, akik az országot azelőtt kormányozták és félrevehettek. A fegyverszünet véget vetett ugyan p. háborúnak, de nem fejezne be, a háborút és nem szüntette meg a vereséget. Nemzetközi szükségességek miatt eddig lehetetlenség volt olyan béremelést adni, mint amilyent • a kormány kivon. A kormány azonban Jclzd a létfehtartási költségek min­den drágulása ellen. " A tábornagy beszédében óva intett ?ttól, hogy meghall­gassák zavartkeltők sugallmazésait. A gyülÖletszülte forradalom epoiy kevésbé jelent orvoslást, mint azok a repülőgépek, amelyek iskolák ellen intéznek bombatámadásokat. /MTI/ « közel 6 milliónyi ifjú vesz rés^zt a nemet munkában. W Kö/Vv/10 Berlin, május l./frémet Távirati Iroda./ N A nemzeti munka ünnepe alkalmábdl a birodalom dolgozó ifjúságának egyik küldöttsége tartózkodott Berlinben Axmann biro­dalmi ifjúsági vezető meghívására. A küldöttség fogadása alkalmából Axmann ' kiemelte, milyen döntő a győ­zelem szempontjából az a háborús teljesítmény, amelyet osaknea hat milliónyi dolgozd iíju munkahelyén munkájával és fegyelmével végez. A birodalom ui társadalmi ós életrendért, valamint a nemet szooializ­mus megvalósításáért folytatja a haroöt. A küldöttséget Baoke államtitka/, valamint Ley dr, birodalmi szervezési vezető is fogadta. /MTI/ Thaiföld elismerte a független Horvátországot. Bu Kö/Vv/10 Z á g r & i , május 2./%yar Távirati, Iroda./ ; Thaiföld külügyminisztere táviratot intézett a horvát külügyminiszterhez, amelyben elismeri a független Horvátországot es közli, hogy fel kívánja venni a diplomáoiai kapcsolatokat Hqrvatpr szaggal. Thorvát külügyminiszter válaszában köszönetet fejezte kl a barátságos gesztusért és a maga részéről is kijelentette, hogy helyre akarja állítani a baráti és diplomáoiai viszonyt Thaifölddel. ———

Next

/
Thumbnails
Contents