Napi Hírek, 1943. április/1

1943-04-12 [0533]

Az északafrikai helyzet . ox:,..„i;osLEVÉLTÁI W Ha/L 7 Be r li április 12. ,' N A Nemzetközi Tájékoztató Iroda az északafrikai helyzetről a következőket jelenti; A tunézUi hadszintér d'élk; leti és deli szakaszán a tengely gépesit tx kötelékeinek és páncélosainak zöme, valamint az állás-csapatok zöme a nyugati és az északnyugati szárnyon továbbra is SZÍVÓS ellenállást fejt ki az ellenséges csapstok számban és aiiyagban fölényes rohamával szemben. Az angolok ás amerikaiak naphosszat tartó tömegesen végrehajtott, az előké­szitett véd'áLmi övezetet mélysé ;ben áttörni és átkrrolni igyekvő kis őrleteit a vasárnapi napon is meghiusitották csapataink, első­sorban pedig a széles arcvonalon szétosztott utővédek. Fzek az utó védik elégi erő kötelékeivel szoros együ ttaüködécb en felfogták a támadók páncélos éleit, harcrakényszeritették az el­lenséget és oly veszteséges ütközetekbe hajszolták, hogy az angol­szászok újból ás újból erősit-seket voltak kénytelenek a vesz­teségek pótláséi a natebavetni. üzen a módon Középtunéziában eredményesen fejező­dött be az összes eddioi roameli hadmlveletek legnehezebb ­je. A cél az volt, hogy a;- tágas és fedezékben szegény sikságon, rendezetten szakaalanak el az ellenfélt"!. Ez a hadmüvelet - há­la a kitűnően együttműködő német és olata "biztosító erők bá­torsás:-Inak és ügyességének - annyira/ 1 ± ért véget, hogy a fokot elekek zavartalanul érnettek el az Atlasz-hegység délkeleti peremhetiyvi dókét. Ha valaha, ¿03» most let': volna legkitűnőbb alkalma ; 8, brit hadser-s ebben az övezetben műkö­dő páncélos különítményeinek' arra, hogy a páncélos hadmü­veletekre annyira kedvező te ; ületen s"régó*ta keresett ^öntésre kinálkozó eshetőséget kiha aznáühassák. Ebb. n az esetben nem is kellett volna olyan oulyos ember- és anyagyesztesógeket elszen­vedniök, mint amilyeneket a tengely utóvédei mértekfrájuk, A német utóvadek azonban minduntalan, gyajaflerah lendületes ellen­támadásokban szétverték az ellínséges"csapatok páncélos ékeit és az erősitések megérkezésének iaegvásásara kin? szeri tett ék őket. sokszor /sikeresen hi német utóvéd el a «• .» _ többszörös túl­erőben lévő ellenséges sokkol szemben oly kiváló harci készségről tettek tanúságot és gyakran maroknyi férfi oly" hatásos ellentámadá­sokat intézett az , ellenfél ellen, hogy a brit, valamint az ameo ib i elövédkülonitmények és ezek főcsapatsi között a távolság teljesen leolvadt, miközben a tengely "biztositó­erői és a tengely zöme közötti távolság nagymértékben megnagyobbodó' Ez tette lehetővé, hogy a kiürit ndŐ terület; aknákkal, páncélos csapdákkal és egyéb akadályckkal való elzárására elegendő idővel rendelkezzenek, Á páncálelhárit ó» ás légvédelmi ütegek valamint páncélos csapatok és gépes itt tt e ők ezeknek az u,óvéaütköz eteknek a során az éjszaka védelmében c • gvakran el tudtak szakadni az ellenféltől. Brit és amerikai/ á" .. * és uj készen­léti álláaokon vágták magukat ker sztülj^miközben rajtaütés- ' szerüleg nemes a* fegyvert és járJÜzsákmányt , hanem foglyokat is ejtettek, / előőrsökön

Next

/
Thumbnails
Contents