Napi Hírek, 1943. április/1
1943-04-10 [0533]
AJ. «—*• Bs üiy/i.ínlü /Az ébZakolaszországi .lapok első oldalon számolnak be íváli.ay miniszterelnöknek a Üagyar Üet Pártjában mondott beszédéről. Folytatás,/ * • Az 1927-ben megkötött olasz-magyar egyezmény megnyitotta az utat Magyarország számára a nemzetközi megértés és a revizió reménysége felé, dj ugyanakkor Olaszország számára is megnyitotta" az utat a középeurópai egyensúly ós az épitőmunka felé. Ebben a munkában Olaszország és üiagyarország természetszerűen szövetségesek voltak; nem annyira politikai számitásból, mint inkáM közös geopolitikai t gazdasági es eszményi okokból. Ez $ baráti és bensőséges együttműködés meg is hozta a gyümölcsét; Elméiéi tette a két ország közti szellemi és gazdasági kaposolatokát, külpolitikai téren pedig először olasz, majd pe* dix német-olasz segitseggel lehetővé tette, hogy Magyarország megvalósítsa nemzeti követeléseméit nagy részét. - tfa Olaszország 's Mgyarország ismét közösen megoldandó problémák előtt áll. ismét párhuzamos uton haladnak az ezeréves európai anyagi és szellemi értékeknek a iíelotral fenyegető vésze leiem e—en való megye 1 ésében. 01 szországot én «íagyar országot ez a feladat v Rio! találja készületlenül, mert ezerévé a hagyományuk es alípvetoen bolsevistaelienos magatartások ad hozzá erot. - A háborún tui az önben a holnapra is kell gondolni". Egy ktmondbtt^n védelmi harcnak ugyanis nom lehet erkölosi és történelmi értéke, ha nem tartalmaz pozitív konstruktiv elemeket. Az olaszok-" n?k nem szokásuk, hogy sokat beszéljenek vagy vitatkozzanak, az úgynevezett "háborús célokról*, ha azonban elolvassuk az április 3.-án kiadott hivatalos közleményt, lehetetlen fel nem ismerni a kitűzött eelt amely ezekben a szavakban jutott kifejezésre: "Ma jobban mint valaha " a két ország szilárdan elhatározta, hogy szorosan együttműködik a jövőben a közös oélokért, valamint Európának valóban igazságos es méltányos alapokon való újjáépítéséért. ?2ek a szavak nem egyebek, mint újból Való kifejezései annak a felfogásnak, amely 16 éve szilárd alapja, az w olasz-magyar barátságnak és közö3 együttműködésnek. Olaszország es Magyarország célkitűzései azóta sem változtak és ezek a célkitűzések: az egyensúly megteremtése ós az ujjaépités. finn lapok a finn újságírók budapesti tartózkodásáról. HT Kuli Rn7 Helsinki .április 9. /Magyar Távirati Iroda/ Valamennyi finn lap vezető helyen közli, hogy Horthy Miklós kormányzó, majd Kállay Miklós miniszterelnök fogadta a Budapesten tartózkodó finn újságírókat. A finn lapok részletesen beszámolnak a finn vendégek budapesti tartózkodásának minden eseményéről. Az bjen Suuata "Célunk közös" eim alatt közli a budapesti jelentéseket, . ,