Napi Hírek, 1943. március/2

1943-03-31 [0532]

Japán kommentár Churchill legutóbbi rádióbeszédéről, Darr Bl/B 10 Tokió, március 31. /Domei/ Tokokazu Hori t a tájékoztató minisztérium szóvivője Churchill legutóbbi rádióbeszédéhez fűzött megjegyzéseiben kijelen­tette, hogy ez a beszéd" jelentős bizonyítéka, .annai a ténynek, hogy" a háború terheit napról-napra jobban érzik. Azt is mutatja ez a be­széd, hogy az ellenséges táborban olyan egyéni törekvéseket is táp­lálnak, amelyek nem egyeztethetők össze mas országok szándékaival. Hori utalt Hull külügyminiszter magatartására is. aki nagy zavarban volt, amikor egy sajtjtudósítanak kérdésére kellett volna válaszolnia, hogy milyen lesz a kis nemzetek hely­zete a jövőben. Hori megjegyeztél hogy erre választ talán lehetett volna szerezni, ha a laptudósító eloob az egyKor olyan erős hatalv másságok jövője után érdeklődött volna, amilyen Amerika és Nagybri­tannia, Nagyon is lehetséges, hogy például a brit égisz alatt fenni álló lengyel menekült-*kormány területi követelései ugyancsak alkal­matlanok. De ez egyúttal világot vet az úgynevezett tengely ellenes táborban fennálló gyanakvásokra ós féltékenységekre is- tízért kellett Churchill beszédének egy részét ennek a kérdésnek szentelni. Célzott azután Hori egy másik menekült kormány . kívánságaira, amelyek • Kleffens hollandi külügyminiszternek a Timeshoz intézett nyilt. leve­lében jutottak kifojezesre; London most olyan, mint egy kísértet-* járta náz, ahol a kisértet-kormányok veszekszenek. Rámutatott Hori. nogy az eredetileg bejelentett Atlanti charta és a mostani felfogás között a különbség főképpen a dolgok gyakorlati kezelésében jelentkezik. Minthogy az ellenséges tábor minden egyes - osimperialista - vezére felelés a háborúért és magánambiciókat rejteget ? auelyek nem egyeztethetők össze" a többi­ek törekvéseivel, mert egymás rovására akarnak nyerészkedni/, nem is beszélhetnek nagyon őszintén. /MTl/" Súlyos szerencsétlenséget okozott a felrobbant gránát. Tud. -o- NL/fci/B 10 Pápa. mároius 31. Homokbödöge községből hét gyermek sétára indult Nagytevei felé. Útközben a szántóföldön Erdős Gyula 14 éves fiu egy szárnyaslö védőket talált, amely a kezében felrobbant. Erdős élet­veszélyesen megsebesült, a mellette álló 12 éves Takáos József sérü­lésébe a helyszínen meghalt. A többi öt fiu kisebb sérüléseket szenvedett. /MTI/ KITÁR K s/ekció • A kultuszminiszter helyettesítése. B.K. Vé/B 3 k Budapesti Közlöny csütörtöki száma közli, hogy 55 kormányzó * miniszterelnök előterjesztésére Szinyei .£rse Jenő dr. vallás- és közoktatásügyi miniszter Külföldi tartózkodása ideiére a vallás- és közoktatásügyi minisztérium ideiglenes vezetésévé] Rndpöé,*s I,ászló dr* ígafchadügyminisztert bizt* meg. /MTI/ yy

Next

/
Thumbnails
Contents