Napi Hírek, 1943. március/2
1943-03-27 [0532]
Rendelet a zsidó* hadkötelezettek jelentkezéséről, illetve bevonulásáról Gu Ha/Mn7 A Magyar Távirati Iroda jelenti: A hivatalos lap vasárnapi száma közli a honvédelmi miniszter rendeletét a zsidó hadkötelezettek jelentkezése, illetve beválása tárgyában. A honvédelmi miniszter az 1942.XIV.t,c. alapján hirdetményt bocsát ki, amely szerint az 1942 évi XIV.t.c. 3. §.3.bekezdése értelmében zsidónak tekintendő személtek közül egyelőre az 1906-1918 .években született hadkötelesek, akik akár sorozáson alkalmasnak nyilvánítva felavattattak, és ezidoszerint mint besorozottak szolgálati Ütttelezettság alatt állanaké akár tartósan szabadságoltak, akar tartalékosok vagy póttartalékosok.katonai /kisegitő/ szolgálat teliesitóse végett bevonulni tartoznak, Az emiitett születési évfolyamba tartozó zsidók, akik nem esnek az előbbi meghatározás alá, vagyis akik bármilyen okból sorozva nem lettek vagy katonák nem voltak, jelentkezésre kötelezettek. A rendelet felsorolja azokat a helyeket, ahová bevonulni, il, letőleg ahol jelentkezni kell ós egyben közli a bevonulás és -jelentkezés időpontját is, amely április 27.-e és május 13.-£--között van megállapitva. A bevonulási és jelentkezési hirdetményt falragaszon is közzéteszik, -.30 ezer pengő értékű ékszert találtak a szabadkai gyorsvonaton. o- Tud. Av/Av/lSn7 Szabadka, március 27. özv. Marosinko Józsefné MA? takaritónő a zálogházban el akart zálogosítani 300 pengőért egy brilliáns fülbevalót. Megállapították, . hogy a fülbevaló mintegy 30.000'pengőt ér. Amikor az asszonyt kérdőre vonták, elmondta. Ljgy a fülbevalót a szabadkai gyorsvonat egyik I. osztályú fülkéjében találta. A tulajdonos megállapítására a nyomozás megindult. ATI/ -.írancia államtanács, • Kc/Mn7 V i c h y, március 27. /líé.et Távirati Iroda/ J* Szombaton Pétain tábornagy elnöklete alatt államtanács volt, Laval miniszterelnök ez alkalommal bemutatta a tábornagynak az újonnan kinevezett minisztereket és,államtitkárokat. Egvutíal biztosította az államfőt a kormány valamennyi tagjának odaadó"hűségéről, Laval ezután ismertette a kormányban végrehajtott változások okait, majd a minisztertanács határozatot hozott, amelynek értelmében több franciát megfosztottak állampolgárságától. /Ml/ <r&