Napi Hírek, 1943. január/2
1943-01-29 [0528]
A japán pénzügyminiszter Japán kedvező helyzetéről, X í/ v 5 Tokió, január 28, /Stefani/ Okinori Kaj r a pénzügyminiszter a képviselő-" házban beszédet mondott, amelyben hangsúlyozta, hogy Japán pénz* ' ügyi helyzete a déli övezetek természeti kinoseinek kihasználása és a szövetséges országokkal való szoros . gazdasági együttműködés követ bestében igen kielégítő, A miniszter szerint azangolszász hatalmak ellen folytatott háború az ország gazdasági építményének erősítését teszi szükségessé, A kormány Jelentős intézkedéseket készit elő a katonák javara és a lakosság clotszínvonalának omel&séro, E kJt cúlra ebben az esztendőben a koraány 44 millié jent fordít. A miniszter hangsúlyozta, milyen kedvező, gazdasági kihatásokkal járnak azek a csapások, amelyeket sFapán a háború első esztendejében az ellenségre mért, A továbbiakban hangsúlyozta az Olaszországgal és Németországgal kötött gazdasági megállape-dáV sok jelentőséget és kifejtette, hogy az a gazdasági szervezet. 3» melyot Jap:'n Na^ykolotázs iában, Olaszország és Németország pedig Európában kiépíteni fognak, a világ uj grzdasagi rendjének alapjául fog szolgálni. /MTI/ , Török lap az angolszászok délamerikai politikájáról. X E/V5 I s z t a n b u 1 , január 28, /Stefani/ A Tasviri Efkiar .vezércikkben foglalkozik azzal á~ nyomással, amelyet az Egyosült Államok kifejtenek, hogy valamennyi delamerikai államot belesodorják a háborúba, Ezicfoszarint - mondja a lap - Argentinára irányai legfőképen ez a nyomás. Az Egyesült ' Államok egészen lemondtak a meggyőzés módszeréről és a fenyegetés, a ^kényszerítés módszerére tértek át, Ez a legkedvezőtlenebb Banyofflást teszi a semleges országokra. Eddig Árgentina kormánya nem " tért el a semlegosség vonala tói és igy igyekszik biztosítani érdekeit, függetlenül másokéitól. Az argentin kormány kétségkívül helyesen cselekedett, nem csupán Argentínának magának, hanem az' általánosságnak irdekében, amely a viszály lehető szűkítését kívánja meg f Egyáltalában nem látszik. mil^TTelőnvei lehetnének az Egyesült Államokra Argentína hadbalópé senokj hiszen arról szó'sem lehetne, hogy Argentína katonákat külajön az arcvonalakra. Másreszt Argentína nádba lépésének kikénrszorit esével valamennyi somr legos állam hátrányba jutna? . f lap felhozza, hogyTBrofcorszi'e Huonos-Airesben lépéseket tett gabonaszállítás irányában. Az Argentínára gyakorolt nvomás tohát nyugtalanítja a többi semleges nemzoijot, amelyek attól tartanak, hogv a sor majd rájuk is körül. /MTI/ .• f • ORSZÁOS U VKITÁR Egyiptom gyapotját nem tudják átvenni. I B/V5 Ankara , január 28.. /Stefani/ * LMi » .^íróból jelentik : Az ügyesült /llamok arról érv tesitették.Jigyiptom kormányát, hogy hajótérhiány miatt nem tudják beváltani ígéretüket, h gyapot megvásárlásit. Ennek követkéztében i/ a mul-U-evi egész gyapottérmés eladatlan marad, /MTI/ . ^