Napi Hírek, 1942. december/1
1942-12-10 [0525]
0 Mn/Mh5 /Kállay Miklós beszédének VI. folytat®a./ r A rinascimento szelleme azután is mindvégig nat a magyar szellem életében. Sok tünet közül emelj ük ki a "római jellem"' általánossá lett fogalmát, mert megfelel a magyar jellemnek és a 5 ör<?g-római verselés teljls magunkévá tételét, mert megfelel a atin kultúrában müveit mse-yar nyelvnek* Az elsőről mondjuk, el ezt. hogy' az antik Róma hőseinek' életéből a magyar valami idealizált, ós szképet vont ki. Eszerint a "római jellem" a Horatius Goclosek, a Mucius Scaevolák, a Brutusok. a Catók jelleme: a magánérdek teljes alárendelése a közérdeknek akkor is, mikor az áldozat súlyos. A másik tény: az, hogy a magyar nyelv az egyetlen, amolyen ma' antik szabású verset lehet irai. e vele át I2 hat venni 3 tiszta lüktetést, az erŐ3 ritmust, ki lehet feiezni - ahogy Vörösmarty vagy Berzsenyi azt tették * a magyar dinamizmus egész hataloét; Latmság ma rcg*on sok mindent jelent, De mélyebb értelmű latinság: humanisztikus műveltség, "római jellem" la 2'humánum kifejezi se 4s megbecsülése - az emberek közt sem gyakori, a nemzetek sorában meg éppen ritkaság. Nagyon kevés nemzet dicsekedhetik azzal, hogy ilyen értelemben is reá illett a renaissance tiszta tógája. Hat meg azzal, hogy - a magyar éppen ugy, mint az" olasz - szinte aohasen vont kardot más ellen, mindig csak a mga természetes határainak ós természetes hivatásának védelmére. Azokat a hősöket, akik a magva.r földért küzdöttek, ugyanaz a lélek hatotta át. emt. a második Iwgió katonáit, akik itt, Aquincum alatt is, a barbár tenger vihambrn is a Fax Bomana "vtgtelen fölsógóre" gondoltak, - és ugyanaz az ideál, amely e magyar légiókat a közös eszményért való harcban a "Garibaldi szabadságharcába állitotty. Mi is, amikor a máig idöfénylő magyar rinascimento ró 1 beszélünk, ezórt az őseinktől örökölt nagy gondolatért szorítjuk meg még melegebben az olasz testvér kezét. Római földön élünk, •teréves hűségben a nemes humanisztikus hagyományokhoz, amelyek mai életünknek még mindig frissen ható elemei. Ez magában is elénk irná iüvendonket, Bs mennyivel nagyobb öröm latinságunk', ha t tudjuk, nogy benne uj meg uj alkalmakat kapunk arra, hogy § szivünkhöz nőtt olasz nemzettel együtt elszakíthatatlan sora'to> zosségben járjuk a fendviselésnokazokat az útjait, amelyekét az erőslolkü nemzetek számára'ir elő. //