Napi Hírek, 1942. november/2
1942-11-21 [0524]
Gu IfaAünV Pro doio, Az alábbiakban a t e Szerkesztőségek rendelkezésére bocsájtjuk Eállay Miklós minisztereinek és külügyminiszter beszédét, amelve s szombaton a külügyi tárca költségvetésének tárgyalása során a képviselőházban mondott, Mn/St7 A külügyi tárca költségvetésének tárgyalása alkalmából az alkotmányos szokásoknak megfelelően tájékoztatni kivánom a i. Házat a magyar kormány külpolitikai álláspontjáról, A sorsdöntő harc közepette természeteses csak nagy vonásokban tehetem ezt, újból leszögezve azokat az a lapelv eke t,ame» lyek több évtizedes külpolitikánkat mindenkor irányitották. A Kormányzó ür Őfőméltósága a közelmuitban az országgyűléshez intézett kéziratával klasszikus tömörséggel és mélységes bölcsességgel határozta meg feladatainkat, törtenelmünknek ebben a sorsdöntő szakaszában. Azt mondta: *Ebben a harcban a becsület a magyar hűség és az élet logikája irányit^u magatartásunkat, fajunk és hazánk üdvére Ugyancsak a Kormányzó TJr őfőméltósága mondotta ki azt a legfőbb kötelességünket is, hogy minden kérdésben és minden körülmények között ugy kell határozni és cselekedni, ahogyanazt a nemzet érdeke meg Fogja kivánni* A magyar külpolitika természete* sen mindig elsősorban az ország ügvót szolgálta, de amagyar nemzet érdekei sohasem állottak elientéíDen az egyetemessel, Igy nyugodt " lelkiismerettel állapithatjuk meg, hogyha nüek maradunk magyar áde keinkhez, hűséggel szolgáljuk Burópa erdekeit is e A magyar nemzet és az egész emberiség legfőbb érdeke a keresztény civilizáció megmentése s amely emberi és nemzeti létünknek a legbiztosabb alapja, Sz a keresztény civilizáoió jelenleg veszélyben van ; , kelet felől a bolsevizmus támadásai fénye jet 12... Mgy van] Ugy van]/ Ha a keresztény civilizáoió ebben a harcban elbukik, hazánkat és fajunkat pusztulás fenyegeti, /Ugy van! Ugy van!/ Ezért folytatjuk az önvédelmi harcot hűségesen támogatva szövetségeseinkét 0 Mindenki tudja, hogy harcunk önzetlen, semmiféle területi előnyt nem béresünk, hogy nem mások iránti gyűlöletből, hanem történelmi hagyományaink, nemzeti létünk és ezeresztendős keresztény örökségünk iránti törhetetlen • ragaszkodásból és a minket ért támadás e"paritására fogtunk-fegyvert. Nem gyűlölünk senkit, de szeretjük azt, amit értékesnek és igaznak tartünko Németország és. Olaszország vállalták ennek a harcnk oroszlánrészét, «z a Németország és Olaszország, amely a trianoni igazságtalanságok elleni küzdelemben magértő és segito támaszunk volt . amely nem zárkózott el az igazság követeimenyei elöl. hanem a lehetőségek keretein belül érvényre juttatta azokat, A toriénál mi inuit,a földrajzi helyzet ás az igazságtalanságok ellen közösen folytatott harc Németország és Olaszország mellett jelölte ki helyünket és a., keleten f°lyvi önvédelmi harcban hagvományos becsülettel álljuk meg-azt a. Ivet, /ügy van! Ugv van!- jobbfelől és n középen,/ . ^ /Folyt.köv,/ p