Napi Hírek, 1942. október/2

1942-10-24 [0522]

»• Helyzetjelentés a keleti arcvonalról, ORSZÁGOSIJGVÉLTÁR K szekció • W GsAö B e r 1 i n , október 23. /interiní./ N A töe&zetközi Tájékoztatóiroda a követ kez.o tudó­sítást közli a helyzetről : Sz taJJ^rá-dlDan pénteken meglepetésszerű erővel megindult a német támadás a vfcrös október vaskohómii romjai és az ettől észak­ra fekvő utvonalak ellen. Nehéz tüzérség és repülő-kötelékek össz­pontosított tüzelése után több mint 2 kilométeres arovonalon nyugat és északnyugat felől támadásra indultak a rohamágyú-osztagok, pán­oél-gránátosok és rohamutászok, majd utánuk gyalogsági kötelékek. A terület sajátos jellegeképp ugy mint a? északról határos ipari üzemek elfoglalásakor, most; is aránylag csekély erők harcbaveté­/ sére kény szerit ette a nmeteket. A sűrűn egymás mellett J allé épületek ugyanis áttekinthetetlenné teszik a terepet ós ez le­hetetlenné teszi erősebb csapatrészek alkalmazását. A harc terhét ennek következtében úgyszólván kizárólag a páncéltörő és a roham­ágyuk ( valamint a rohamosapatok előretörő élosztagai* viselték, Ez a magyarázata azonban annak is, hogy bár a harcok elkeseredettek vo&tak, német részen csekélyek voltak a veszteségekt Az utóbbi hetek folyamán a szive? kisháboruban az itt harooló gyalog-hadosztályok az alattomos és kétségbeesett, ellen­séggel 'való harcban szerzett tapasztalataik alapján olyan támadás­ai módszereket alakítottak ki, amelyek nehézfegyverekkel ós a légi erőkkel való rendkivül pontos együttműködéssel együtt megóv­ták őket nagyobb veszteségektől. A bolsevisták nyilván észak felől, vagyis az eddigi fő­haroi terület felől várták a német támadás folytatását, A német részen a legutóbbi két nap folyamán végre hajt ott átcsoportosítást a szovjet vezetőség nem ismerte fel, úgyhogy a nyugati szárnya ol­193.1 támadás teljesen meglepetésszerűen érte, Amikor aztán elhárí­tó erőit a veszélyeztetett utvonalakra és vasutvonalakra vezette, már késő volt. A támadok rajtaütésszerűén már mélyen áttörték a bolsevisták vonalát a kohó déli oldalához közel mély szakadék mentén, Innen azután egyik utcából a másikba haladtak észak felé és ezzel a messzebb északon készen álló támadóerők számára szabad­dá tették az utat kelet felé. Péntek délig az óriási kiterjedésű gyárterületnek mintegy fele a rohamcsapatok kezén vo.lt, mig messzebb hátul a rohamcsapatok után előrehaladó gyalogság részben elkeseredett közelharcokban még nagyszámú ellenállási fészket ki­füstölt. Dél felé nehéz/páncélosok elfoglalták a kohótól északra fekvő kenyérgyárat, amelyet gyalogsági ágyukkal, u,n, sztalinaror­gonákkal és nehéz géppuskákkal különösen erős ellenállási központ­tá építettek ki a bolsevisták. Miközben ennek a gyárnak eszéki oldala, amely a vorKsVüarrikád nevü ágyú gyárral szénben fekszik, állandóan a nehéz tüzérség tüze alatt állott, erős gyalogsági és utász rohamosapatoknak páncélosok vagy más fegyvernem támogatá sa nélkül sikerült széles réseket vágni a gyárterület déli frontjába. A bolsevista védőket közelharcban legyűrték. Itt különösen nagyW mennyiségű fegyvert és más haroi eszközt püszfcitot tak el. Délután a kohóniü területén a harcok tovább foV-tak csarnokról csarnokra* A küzdelemnek ebben a szakaszában a tüzér s&>; és a légi fegyvernem nem avatkozhatott be a^tően_£.z elülső voncriUoa mert a két arc- V vonal már nem volt-eJ^l üni . thet ° egymástól, *S /roíyt,köv,/

Next

/
Thumbnails
Contents