Napi Hírek, 1942. szeptember/1
1942-09-15 [0519]
/A Német Távirati Iroda katonai munkatársa a sztálingrádi helyzetről./ W Kő/P6 Figyelemmel kisérve a véderő főparancsnoksága jelentéseiben szeptember 1 1.,-e óta közölt számokat, kiderül, ho,gy a napi átlag 43.90D tonna. Ez olyan veszteség, amely az Egyesült• Államok számara éppúgy életbevágó veszélyt jelent mint Anglia számára, De a hétfői külonjelentés még többet mond. Ez a jelentés meggyőző, bizonyság a német ouvárnaszádok uj támadó technikája mellett. Sert bármilyen^ ' szervezték is meg a hajókaravánok őrzését, a német tengerilíadvezetésnek mégis sikerült meglepő eredményeket elérni. Haditengerészeti szakértők főleg a következő tényre hivják fel a figyelmet: tíig a múlt év végén az elsüllyesztett hajók tonna tartalma állagban 8000-rőiy sőt ötezerre süllyedt, most megint állandóan emelkedik és pillanatnyilag elérte a 8000 tonnát. Ennek megvan a magyarázata. Az ellenség az első súlyos hajóveszteségek utan csak kisebb, öregebb hajókat küldött a Hadiesemények gyújtópontjába halálos útjukra. Minthogy az elsüllyesztett hajók száma e_kisebb hajóknál is gyorsan emelkedett, ma már hiányzanak ezek a kisebb hajók. Ezért az ellenség most kénytelen ezeket a napyértékü gőzöseit is harcba vetni az utánpótlásért folytatott küzdelemben. A Cherburg és Tobruk ellen megkísérelt, de meghiúsult angol t 'átadásokkal London megmutatta az egész világnap, hogy semmit sem tanúit a dieppei támadásból. Ezeknél a kis érieteknél bebizonyult, hogy a harmasegyezmény hatalmai ellenségéjrfiek minden kisérlete, hogy kiszabaduljon a védőháboru szőri tó-gyürüjéből saját támadó-háborúja szabadságába, teljesen hiábavaló mind most. mind"a jövőben;" /llTI/ ^.A-, <m y hatezerre, majd hatezerre Téliruhagyüjtós eredménye Biharváímegyében és Nagyváradon. JÍXLA' Be/m/W 1 Nagyvárad, szeptember 15. A téliruhagyüjtós eredménye Biharvármegye, illetve Nagyvárad területén a Következő: tt . v ' . Harisnya Biharvármegyében 640, N agyvar adon-S24£6 pár, nyaksál 536 és 2V30, pullover 357 és 2696, meleg alsó 42 es 214.. bőrkeztyü a megye területén 669 pár, takaró 16 és 251, cérnakeztvü 180 és 752 pár, lábszárvédő 585 és 398, lábszártekercs 6 és 728, hószemüveg 28 és 69, szőrmés bőr a megye területén 665, kötött ing 69 és 16, borlábizarvádő % és 19, gyapiu alsónadrág é6 és 159, nadrág 1, illetve 40, paplanJ. ós 3. lepedő 1 és 6. bormj&Uay 61 és 130, szövetmellény 13 és 131, fe 14 es -2, törülköző 314. és 140, kabát 4 és 127, hasmelegitő 3 ÓJ# 30. bélelt bunda 13 és 192, flanell 16-és 13 vég, lábzsák 3 és lf, axtalp 2 és 36, csizma 1 és 2 pár, Angóraszőr a megye tanleién 28,deka, nyersgyapju a megve területén 15 kg.sicipő a-megf* területén-2 par,sapka 79 és 813, er,elégi tő 187 és 987 darab, \ • ' • • . ' nagyvárad területénmmég a fentieken kivül öss^együjt»ttok- 133 flanelltlSrót, 5 muffot. 39 kg fonalat, UPJ ^ J ORS7 ; PVÉLTÁR \ K