Napi Hírek, 1942. július/2

1942-07-30 [0516]

Leningrád harc nélkül is a németek kezébe kerülhet. W Dö/P7 Berlin, julius 3o, /Interinf./ N Berlini katonai körökben nyert érte sülé s szerint a Kalácstól északnyugatra elterülő magas la .tokon még elég kemény harcok fogynak, amelyekben részben páncélosok is szerepe^.e'c'. Arról a valószínűleg Szovjet forrásból származó hirről. hogy a németek a leningrádi térségben nagyszabású támadást indítottak, berlini körökben csütörtökön délután semmit sem tudtak.Német katonai személvek ezze 1 kapcso la tban kijelentették, hogy a német hadvezetőségnek nincs szüksége látszateredményekért folytatott támadásokra, hanem mindég csak ott lép működésbe, ahol sz kato­nai szempontból kifizetődik. Ez vona tkozik Leningrádra, is, amely a Szovjetre köztudomásúlag súlyos megterhelés -jelent és amelyet már csak ezért sem fognak megtámadni német részről, mint-, hogy egy szép napon Leningrád magától elesik. /MTI/ — • — KároJv király Mexikóban egyszerű külföldi, fít Küm P*3 Bern, julius 3o. Ht r.um.ro tóMban j^gy f8 it un ést keltett, hogy. Károly volt román király vonakodott•ne vét a mexikói külügyminisetérkőm láto­gatási könyvébe bejegyezni. Károly kijelentette, hogy a mexikói . törvények nem érinthetik királyi rangját. A mexikói, sajtó azt irjá ezzel kaposolatban, hogy Károlyt királynak tekinthetik u^jan esetleges hivei, de Mesdkéoan 5 is csak; egyszeri külföldi. /MTI/ Bányabeomlés történt a jádrcmetei bauxitbányában. Kir. o-'Be/Dr/Bl/P Nagyvárad, juliU3^o. ••• A ,Uaremets közolá <en lev$ bauxitbánya '•Forrás"-tárnájának menyezete szerdán munka közben hirtelen be­emlott .-A bánya mentői két munkást már holtan találtak a romok kőzött s kiemeltek három sulvosan sebesültet. Ezek közül Maksay Irpád főmérnök kórházba szállit'ása közben, Bptis Péter aknász xs ­di* a nagyváradi kórházban belehalt sérülásébo, Néhány könnyebb sérültet a helyszínen vott'.k ápolás alá; A nagyváradi ügyészség intézkedésére -nyomban megindult a hatósági vizsgalat, amely még folyamatban van. Eddigi megállapítás szerint a vizszivargás olyan módon mosta ki a tárna tetőzetét, hogy azt semmiféle elővigyázatossággal észrevenni nem lehetett és így felelősség nem hárul senkire . /MTI/ Táv-házasság Nagyváradon. Kir, o- Be/Dr/P3 N a g /várad, julius 3o» Csütörtökön kötötték Magyváradon az első táv-. házasságot. A menyasszony Tóth Etelka, a vőlegény Kozma László kö­vezősegéd, aki jelenlog a harctéren knzd. A házasságkötési szertar­tást dr„ Borbély Dez30 városi főjegyző, mint anyakönyv vezet 5 végez­•te, tanuk két városi tanácsnok volt. A menyasszony a várostól gyö­nyörű fehér rózsacsokrot kapott. /MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents