Napi Hírek, 1942. július/1
1942-07-09 [0515]
Oláh Gábor végrendelete. Kir, o- My/My/V lo Debrecen, július 8. Szerdán bontottált lel a minap elhunyt Oláh f Gábor költő végrendeletét. A végrendelet szerint könyvtárának tudományos részét a debreceni egyetemre, szépirodalmi részét a Dérl-mö» zeumra hagyományozta. Kéziratban lévő regényeit szintén a Dóri-mu-" zeumra hagyta. Színdarabjait a Dóri-muzeumban azzal a végső akarattal helyezte el, hogy azokat bárki kiadhatja és akkor a kiaddra száll az előadás joga"is. Verses kéziratainak kiadási jogát"naplójával együtt a Petőri-Társaságra hrgyta azzal a kikötéssel, hogy" a napló egyelőre nem adható ki, mert abban élő személyek is szerepelnek. Ezután kisebb pénzösszegekről rendelkezett ; a többi közt a Csokonai-Körnek 5000 pengőt hagyomány ózott. /MTI/ Felülvizsgálják a székelyföldi borvizeket. Tud. o- Ity/Fü/V 10 Sepsiszentgyörgy, július 8, A székelyföldi ásványvizek felülvizsgálatát már régebben elrendelték, mert tóbb mint 50 esztendeje"nem vizsgálta meg szakértő a székelyföldi ásványvizeket, holott köztudomású, hogy az ásványvizek gyógyítdereje évrol-évre változhatik. A földművelésügyi minisztérium nárom vegyészt küldött ki a Székelyföldre. Ezek közül" az egyik már &árom hónap óta £>"Zovátán megfigyelés alatt tartja annak vizét. A minisztérium a földtani felvételiéi az egész Székely-" földre kiterjedően Bányay János székelyudvarhelyi tanárt, a Borvizkutató Intézet vezetőjét bizta meg. Az állam különös gondot f ordit arra is. hogy azokat az ásványvizeket is felkutassak, amelyek nincsenek forgalomban. A vegvelemzésnál tekintetbe veszik azt ia, hogy milyen betegségre vannak gyógyhatással. A kutatások eredményét a Tóldtani Intézet es az Egyetemi közegészségügyi Intézet vizsgálja " felül. Különösen nagy jelentőséget tudaidonitanak szakkörök a kuvasznál éés borvizeknek : csak az utóbbi hetekben derült ki ugyanis,hogy egyos kovásznai vizek nagymennyiségű arzént is tartalmaznak, amelyet pedig a régebbi vegyelemzések nem allapitottak meg. /MTI/ • A Csendes-óceáni hsditanács ülése, "*| másfélórás W Na/P? A m s t e r d a m, július 8. /Német Távirati írod?/ N A brit hirszo'gálát jelentése szerint a Csendesóceáni haditanács szerdán Washingtonban^' ' ülést tartott. Az ülésen megbeszéltek főképpen az egyiptomi helyzetet, valamint e helyzet kihatásait más országokban folyó hadműveletekre. /MTI/ ***** .ŐRS/:.«.•• i-.U'ÁR '•í'-í? - K s/.ckciá 'Az Amerikában élő tengely -ál lampolgárokjyag^on«»# 11 Nfc/P7 S t o ck h o ol m, július 6. /flémet Távirati N Mint a new-yorki rádió közölte, Roosevelt elnók megállapította, hogv az Egyesült Államokban élő németek, japánok és olaszok elkobzott v"gyonít egyenlő arányban a beyondoiék támogatására fakult bizottság és az államkincstár között kell osztani, /FPT ' y