Napi Hírek, 1942. július/1

1942-07-07 [0515]

7 Do/vv/4 / AT '~:t l:'';rk Cripps nyilatkozatáról, folytatás,/ Német körök felfogása szerint az aj feladat", amit Cripps a skandináv-államoknak szán azzal hogy a Sund-öblöt megerősítik és" a Keleti tenger kijáratainak ellenőrzését rajuk bizzák, osak szov­jet érdekeket szolgál. Berlinben gúnyosan^ nyilatkoznak arról az állitásról,' hogy Sztálin Trockij feletti győzelmével elintéződött a világforra­dalom eszméje. Ez a kisérlet, nogy „. v '„.i-/»*atF' . jBurópa bolsevizálásának veszedelmét, amelyet már az északi államokban is felismertek, lekicsinyelje, nem vall különösen Cripps intelligen­ciája melleit, aki mint angol politikus a bolseviki ideológia ós a demokrata szólamok között ide-oda ingadozik. Az északi„államokra Cripps nyilalkozata tulajdonképen rendkivül nagy jelentőségű, mint az"angol-szovjet egyezmény meg­ítéléséhez szolgáló alap* Berlinben nem is tételezik fel. hogy olyan országok, mint Svédország az efajta nyilatkozatoktól ' magukat befolyásolni hagynák, reálpolitikai tájékozódásukban, Egyébként emlékeztetnek arra is, hogy annakidején egy nagy svéd lap megállapította, hogy a szovjetuniónak a finn határokra vonatkozó" követelése , tekintettel a svéd-finn barátságra, a svéd nép lelki­ismeretével sem egyeztethető összo és el nem fogadható. Csak nagyon is sajátságoáan hathat axxa Svédország által a görög Ínségeseknek .nyújtott segítség dicsérete olyan hatalom képviselőinek szájából, amely viselkedésével Görögországit tulajdonképen és elsősorban maga juttatta iiyen helyzetbe./MTI/ Amerikai munkások nem akarnak dolgozni, t 4 W Dö/Vv/4 Genf, július 7. /Német Távirati Iroda,/ N Mértékadó amerikai lapok híreket közölnek arról, hogy az amerikai hajéépitp iparnak mennyi nehézsége van különösen a hajó­gyárak munkásságának ellenállása következtében. így a Journal ,of Commerce a hadiipari gazdasági lap is foglalkozik az E-.^yesült Államok hajógyáraiban uralkodó muneasviszonyokkal.A lap "a munkásoknak a " munkahelytől való indokolatlan távolmaradása egyre terjedő jelensé­gét" t a legnagyobb vészééelemnek és a legnehezebb kérdésnek tartja " . a hajóépítő iparban. Az amerikai hajóápitőtársaságok nemzeti egyesü­letének elnöke szerint a munkaerőnek b-14 percentje vész kárba az amerikai hajóépítő telepeken annak következtében, nogy a munkások távo^naradnak." A lap attól fél, hogy immár nem is sztrájkokról, hanem szabályszerű "szabotázsról" van sz$. A Time is foglalkozik a riasztó hírekkel a munkásság passzív ellenállásdrél és a kérdést olyan súlyosnak tartja, hogy azon Washington sem lesz'úrrá, minthogy az amerikai munkasok az amerikai haaifelszerelés gyártását csak a kapitalisták üzleti lehetőségének tartják.A hajóépítő munkások távolmaradásában, a lap szé ,rint az eg^re erősödő ellennozgalon jut kifejezésre, amelyet a SZOTJU iet befolyás csak megerősít.Jellemző^ hogy Washingtonban szigorú " felügyeleti törvény kiadását jelentetlek be, amely kiterjed a kül­földi képviseletekre és ezek kozöttkiíejezetten a szovjet nirsZolgálafci írodaiű és annak az Egyesült Államokban dolgozó fiókjai** is, /MTI/ Ti

Next

/
Thumbnails
Contents