Napi Hírek, 1942. július/1

1942-07-04 [0515]

Hóman Bálint . H ' búcsúbeszédet 0 Rn7 § Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi mini sztár beszéde a minisztérium tisztviselőihez. Keretet később adunk. Kedves jő barátaim! A "búcsúzás mindig fájdalmas. Fájdalmas, ha az ember :_e£válik attól a munkaterülettől, ahol dolgozott, ha az ember megválik kedves munkatársaitól és barát: itől. De aki történeti távlatokban gondolkozik, az elválást, a búcsúzást természetes ós szükséges tényként fogja fel. merthiszen a fejlődés természete macával hozza, hogy a dolgok és a személyek változnak, az öregek elmennek es fiatalok jönnek helyükre. Az öregek elmennek, s ilyenkor - ahogy néhány nap előtt Székesfehérvárott mondottam - visszatekintve múltjukra, mint én is közel tízesztendős miniszterségemre, és immár egy év hijján negyves éves közszolgálati pályámra, kettős érzés hatalmába esünk, mert az egyik oldalon magvalőuult tervek ,a szép szándékok gyakorlatra válása, a másik oldalon a félbemarait ós meg sem kezdett tervek és szándékok állanak. Az öreg ember elgondolkozik és egyfelől örömet, másfelől fájdcimat érez s az örömben talán a legnagyobbja'legközvetlenebb és a legmélyebb az. amidőn az ember latja; a maga mellett felnöno fiatal^k^t és látja, hogy azok az ő tanításait, példaadását megértették és ha talán más irányban is, de h-sonló becsülettel, tiszteséggel és hűséggel 1.* ,• folytatni fogják a munkát, amel;et o végzett. Ezért van az, hogy az ember legjobban gyónvörkodik gyermekei, tanítványai és munkatársai munkájában, 'akik mellette nőttek fel és akiket részben ő maga hozott munkahelyükre és ő emelt arra a magasabb munkahelyre .ahol állanak, Ezt ez érzést érzem lelkemen elhatalmasodni, ha körülnézek köztetek. Muntak az idők s a személyek is kicserélődtek, változtak. S ha ez a tisztviselői kar m. megbecsült testülete ez országnak, a magyar közigazgatásnak -amint hogy az - , ebben nekem némi részem van. azáltal, ho.p-y kiemeltem azokat, akiket alkalmasnak találtam arra, vagy idehoztam, Kérem }©gadjátok meg utolsó tanácsképen,hogy az állami hivatal nem bérmunka, nem hivatali állás, hanem szolgálat. Ez a szó-"közszolgálat" fejezi ki leghívebben a mi kötelességünket. Egyéni erdekünket félretéve kell, hogy a közt szolgáljuk. Nem vagyunk bérmunkások, hivatalnokok, mi "tisztviselők vagyunk és közszolgálatét teljesítünk. Tisztviselők vagyunk, akik egy na^y, megás tisztet viselnek, a tisztet pedig csak hűséggel, becsülettel, áldozattal ós lemondással lehet viselni , s kell hozzá türelem is. mert az ember Biuáig nem mindig érzi azt, hogy feljebbvalói megbecsülik. A feljebbvaló, a miniszter, s mindenki, akit a sors vezetöpoaicióba hoz. saját megítélése szerint rendfllkefcik az emberekkel, /Folyt.köv./ %j .j