Napi Hírek, 1942. május/2

1942-05-30 [0513]

Az ifjúság országos vezetőjének szemleutja Kárpátalján. Tud o« Dr/Dr/Wa2 Ungvár, május 3U. Vitéz Béldy'ilajos altábornagy, az ifjúság országos vezetője Kárpátalján szemleutat tett, amelynek utolsó állomása Junkács és Ungvár veit. , . Az altábornagy Ungvárra pénteken délben érkezett meg s itt ünnepélyesen fogadták, A városház előtt gyűlt egybe a fogadóbizottság, leventeszázad állott iel s felvonult a leventezenekar is, A fogadáson ott voltak dr. Siménfalvy Árpád főispán, dr. Megay László polgármester, Ortutay Jdzsef főesperes, országgyűlési képviselő, vitéz Thurzó György run&őtana­csoa és még sok más előkelősós. Az altábornagy katonai kíséretével pontbeli déli IS érakor érkezett meg a városház előtti térre. Belharsant a kürt, a levente­zenekar eljátszotta a Himnuszt s Megay László polgármester a város közönsó­se nevében Üdvözölte Bóldy Alajiost, aki ezután fogadta a katonai személyek •Jelentkezését^ ellépett a levente század arcóla előtt, :aajd megszemlélte a diszmenetet. Az ünnepélyes fogadtatás a városháza tanácstermében folytatódott. Itt Megay László polgármester meleghangú beszédben köszön­tötte az altábornagyot s benne azt a katonát, aJkinek n rét éppen ennek az északkeleti viiéknek a népe örökre szívébe véste, mert'6..volt az, aki 1939 márciusában csapataival feltört egészen a Kárpátokig. Ünnepelte benne az ifjúság lelkes vezetőjét s megemlékezett róla mint sportférfiúról is. Vitéz Bóldy Alajos altábornagy meleg hangon köszöntő meg az üdvözlést ós minden elismerést a leventeinteményre hárított, hiszen - mint mondotta * leventékből egy-két hét alatt kiképzett katonák voltak azok, akik annaki.dejin felvonultak a Kárpátok gerincéhez. Örömmel álla­S itolta meg ezután^ hogy a végvárak ifjúsága a helyzet magaslatára emelke^ ett. Száznyolcvanézer ifjúsági vezető áll már munkában szeptember végén. Az iskolákba is be kell vinni ezt a nevelési szellemet és szeptembertől kezdve már az iskolákban is megindul a honvédelmi oktatás. JEzzel nem tesszük kaszárnyává az iskolát mondotta - de ellátjuk az iskolai ifjú­ságot katonai ós honvédelmi ismeretekkel. Kifejtette a továbbiakban, nogy a testnevelés egyenjogut kap a többi tárgyakkal az iskolákban, ahol az ' igazgatók a tanerőkkel együÜ végzik a honvédelmi ismeretterjesztő munkát, Ennek a munkának az alapja a vallásosság, a krisztusi tanok érzékelése és ebben az irányban is megvan már minden előkészület. Szerhatszáz lelkész készül Budapesren az ifjúság lelki nevelésének munkájára. A fegyelem kérdé­se is kellő módon előtírbu kerül, de ez nem rideg katonát, hanem fegyelme** zett ifjúságot nevel, akikbal jo állampolgárok és jó katonák lesznek. Igy akariuk es igy fogjuk a ma£.var ifjúságot keménnyé, acélossá, felelősség­. tuodvá és mindenekelőtt hazaszeretőve tenni - fejezte be szavait az alti­} í 9 r 5 a S7i 1 m hozzátette még, hogy sportszempontból alkalmas leventéket ki fogjak adni a társadalmi sportegyesületeknek s azt is közölte még, hogy az ifjúság sportnevelésére szolgáló állami segély nagyobb minden eddigi­nél. , Hosszantartó lelkes éljenzés fogadta az altábornagy szavait, maid az Ünnepi fogadtatás a Himnusz hangjaival ért véget. Béldy Alajos'altábornagy Ungvárról szemleútjának befejeztével visszatért Buda* pestre./MTI/ ^JS,

Next

/
Thumbnails
Contents