Napi Hírek, 1942. április/2

1942-04-30 [0511]

Ba ei/P6 Ráma, április 3o. /Magyar Távirati Iroda/ Rómában most alakult meg "India Barátainak Társasága" Ezio Gray, a fasiszta kamara alelnökének elnöklete alatt. Az alakuló gyűlésen megjelent előkelőségek sorában ott volt Máriássy Zoltán, Magyar­ország kvinnáli követe, valamint a római német és japán nagykövet, meg­jelentek továbbá Amanullah volt afgán király, a jeruzsálemi nagymufti es Kajlani volt iraki miniszterelnök is. Az elnök megnyitóbeszédében ki­jelentette, hogy Olaszországnak nincsenek sem területi, sem politikai tö­rekvései Indiában. Rómát tehát csakis az emberi igazság elvei vezérlik India irányában. A szónok hangoztatta a továbbiakban, a mult elgon­dolás, mindig _ az volt, hogy a földközi-tengeri olasz civilizáció össze­kötőkapcsot jelent nyugat és kelet között, Olaszország; az emberiség mai nagy válságában ismét nyugat és kelet összekötőjének és egységesitojének szerenét akarja betölteni és ezért gyűjtötte össze ez a társaság a kö­zeli és távoli Kelet képviselőit. Ezután Sardor Ajit Sing neves indiai hazafi, a tár­saság alelnöke mondott beszédet, hangoztatva, hogy a társaság megalapí­tására nem is lehetett volna alkalmasabb pillanatot választani, mint a mostanit, amikor Olaszország is résztvesz az India ellenségei ellen folyó élethalál-harcban* M.E. ei/Pő A Kagyar Távirati Iroda jelenti: A magyar királyi belügyminiszter 205.199/1942. VII. a. számú rendeletével a Vécsey Leó felelős szerkesztésében és kiadásában Budapesten megjelenő és az "Otthon" nyomdában előállitott "Se ma-Közlöny" cimü időszaki lap további megjelenését és terjesztését az 1939: Il.t.c. 151, §-ának 3. bekezdése alapján az országnak az emiitett törvényhely által védett érdekeit veszélyez tető-magatartása miatt kétheti időtartamra, azaz bezárólag 1942 évi május hó 14.-éig betiltotta. ' m—mm* — o P6 JA Magyar Távirati Iroda jelenti: A földmivelésügyi miniszter dr. Tarnay Kálmán nyug. miniszteri tanácsosnak a Gerje-Perje ármentesitő- és belvizszabályozó tár­sulat Ügyeinek igazgatására miniszteri biztosul történt kirendelése tar­tamár az 1942 március 23.-ától számitott további két évre, vagyis 1944

Next

/
Thumbnails
Contents