Napi Hírek, 1942. április/1

1942-04-11 [0510]

Ba Dj5Wa2 Velence, április ll./kagyar Távirati Iroda/ Az uiságirókongresszus szombat délutáni ülésén, amelyet a velencei Ridotto termében tartottak, vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály, az Országos Magyar Sajtékamara elnöke mint az Ujságiróunió alelnöke nagyobb beszédKCrétében a kongresszus plénuma'elé terjesztette az el­nökség által kidolgozott határozati javaslatot. Vitéz Ítolosváry-Borcsa Mihály bőszedében ezeket mondotta: - Nekem jutott az ünié elnökségének megtisztelő megbízá­sából az a feladat, hogy az uj Európával szembeszálló sajtónak ellensé­ges ós kártékony tevékenységéről a kongresszuson elhangzottakat röviden összefoglaljam. Hogyan keletkezett az európai emberiség életszemléle­tében és szellemiségében az a zűrzavar, amely az utolsó évtizedek alatt mindinkább elmélyült és elkerülhetetlenné tette a harctereken folyó le­számolást, *-azt mindannyian tudjuk. Mende^ohn Mózest emancipáció, liberalizmus, szabadkőművesség, a plutokratikus kapitalizmus úgynevezett demokráciája és végül a bolsevizmus: fejlődési fokokat jelentenek egy olyan történelmi folyamatban, amely ellen fel kellett támadnia minden öntudatos népnek fajisága, hagyományai, kultúrája, nemzeti szabadsága és jövője érdekében. -Abban a döntő küzdelemben, amelynek tanúi és résztvevői vagyunk, az egyik leghatalmasabb és legveszedelmesebb eszköz a sajtó. Husz évvel ezelőtt ez a fegyver még. teljes mértékben a zsidóság kezé­ben volt s mi ugy álltunk vele szemben*mint Istenitéletnél az, akit csak a meztelen igazság oltalmaz. Az idegen érdekeket szolgáló sajtó jelentőségét azok az országok és népek ismerték fel először, amelyeket a páriskörnyóki békék'döntöttek meg nem érdemelt szégyenbe, megalázta­tásba és nyomorúságba. Hitler Adolf, a Píihrer volt az, aki klasszikus müvében, a Mein Kampí-ban megjelölte a követendő utat és Mussolini, a Duce - maga is nagyszerű ujságiró - aki személyes példával járt előt­tünk, legelsősorban önekiltköszönhető, hogy a sajtóból, az üzleti célok sokszor alattomos, nem egyszer mérgező eszközéből, újra fényes pajzs ós tiszta kard lett.Nagyjelentőségű esemény az, hogy a közös célokért folytatott háború közepette gyülekezett össze itt a mi uniónkban Európa fiatallelkü népeiből az a harcos sereg, amely ezzel a fegyverrel meg is tudja védelmezni legszentebb tulajdonait. -'Mig ezt az eredményt elértük, ujabb tragédiáknak kellett bekövetkezniük*Aixt a mai napon hallóttuiKEurópa különböző népeinek képviselői részéről, az a'legsúlyosabb vádirat, amelyet el nem halvá­nyíthat semmiféle tagadás. Országok egész sorának kellett összeomla­nia ós a vesztett háború szenvedéseit kellett elviselnie, mért vezetőik hittek annak a sajténak és annak a propagandának, amelynek irányitói egymás után áldozták fel lelkiismeretlenül a kis nemzeteket a maguk hatalmi pozícióinak védelmére. Azoknak a szavaiból, akik itt ma vadat emeltek balsorsuk felidéző! ellen, világosan kitűnik, hogy hol van a helyűk azoknak a népeknek, amelyek a fajok, nemzetek erkölcsi, szellemi és gazdasági értékeinek harmonikus közösségét igyekeznek megteremteni. Ebben a küzdelemben nincsen megalkuvás és nincsen kiegyezés. Döntő küz­delem ez, amely évszázadokra eldönti az emberiség sorsát. A fegyverfor­gató kar azonban csak akkor erős, ha öntudatos lelek és elszánt akarat ' irányítja csapásait. Mi újságírók ezért az öntudatos lélekért harcolunk.

Next

/
Thumbnails
Contents