Napi Hírek, 1942. március/1

1942-03-13 [0509]

Tó Lá/L7 A d o n y, március 13. /•dagyar Távirati,Iroda./ Bárczay János dr. földművelésügyi államtitkár, az árvízvédelem országos kormánybiztosa, kiséretejtagjaival pénteken délután folytatta árvizi szemléjét, Ez alkalommal a*Duna jobbpartján haladva áz TL:rd. ésAdony közötti árvizvádelmi felkészültséget tekintette meg, Ez^előU mintegy két héttel már járt a kormánybiztos ezeken a te:Hetesen és már akkor utatiMst adott a munkálatok elisgzésá^ és ellenőrizte azokat. Most.ami­kor az olvadás megkezdődött és a i^unán a jég a legtöbb helyen megindult, szükségesnek látta ismét felkeresni ezt a vidéket, hogy az elmúlt évek­ben veszélyeztetett pontokat ismét megtekintse ós ellenőrizze, milyen a felkészültség most, amidőn a Dunán Ie-onul a jég és a vízállás is maga ­sabb 0 A Duna a Szentendrei sziget alsó csúcsától Ercsiig légmentes és a viz mindenütt szabadon folyik. Ercsi k'zelében Budapesttől délre • van az elsp jégtorlasz és az úgynevezett Tsrézmajor közelében állja jég. A kormánybiztos utjának első állomása Érd volt. ahol a kormány-* biztos és ki sáréte az Érd-Nagytétényi Armentesitő Társulat védő­gátját tekintette meg. Mint ísineigfces.a társulat egy 400 méteres sza­kaszon, ahol eddig még nem készült el a gát, az idén hozzákezdett a gát­építéshez. * kormanybiz^s múltkori szemleut ja alkalmával már megtekintette ezt az épülőfélben lévő gátat ájs uta itást adott annak mihamarabbi befejezésére. A társulat gátia jhárom kilométernél hosszabb, de & vé­dekezés megjdvánta ennek a négyszáz méteres szakasznak befejezését is. A munkálatok folynak és mérnöki irányitás mellett nagyobbszámú kordélyos ás kubikos fáradozik a gát befejezésén. Sajnosba nyáron és ősszel a kedvezőtlen dunai vizallás miatt nem lehetett az épitést befejezni, mert a Duna elöntötte azokat a helyeket, ahonnan keiiő mennyiségű föl­det lehetett volna az eliteshez kitermelni. Most is a legnagyobb nehézségekkel kell megküzdeni, mert átazivárgások történtek es fakadó vizek jelentkeznek. ijfc/ Bárczay János árvízvédelmi kormánybiztos tüzetesen érdeklődött a munka menete.- iránt 03 újból nyomatékosan utasitotta a társulatot, hegy a munkálatokat a lehető legnagyobb erővel folytassa sa töltés meg­védése érdekében tegyen meg minden lehe%ot, nehogy a viz a gáton áttörjön s elönt se a mggötte lévő településeket. A kormánybiztos és kísérete ezután a Ö. számú 'budapest-eszéki főútvonal t eresi-adonyi szakaszát tekintette meg,,A 42„ és 44. kilométer­kő közötti szakasz a müut legalacsonyabb része. Arvizvédelmi szempont­ból ez a müut igen jelentős, mert ez az Ercsi-Iváncsai Armentesitő Társulat fővédelmi vonala ? Ezen a mély szakaszon a Duna már elöntötte a hullámte­ret és tobbhelyütt a müut szélét nyaldossa. Ittmgyan mederben még áll a Duna jege, de a hullámtárben nagyobb jégtáblákat sodor magával a viz. A viz a hullámtérben lévő fák törzsét éri és több kisebb házat el is öntött, A lakókat természetesen ideiében biztonságba helyezték. Ezen a ponton tehát a legfontosabb árvédelmi munka a müut meg-­védése. Ezért az ut mélyebben fekvő pontjaira nyúlgátakat épitenek. A 42. és 43, kilométerkő közötti szakaszon már el is készült egy 800 méter hosz­szuságu nyúlgát f Még mintegy 100 méter hosszú szakasztván az útnak, amejy fnélyebben fekszik. Szombaton ezen a szakaszon is megkezdik a nyurgát épí­tésit, , /folytatása következik./ ORSZÁGÖS LEV

Next

/
Thumbnails
Contents