Napi Hírek, 1942. március/1

1942-03-10 [0509]

I Bl/B/B 2 Rióm. március 10. /OFl/ Caous elnök a keddi tárgyalási napon emlékeztetett arra, hogy a legfőbb panasz Blum ellen az, hogy a munkaügyi törvényhozással ártott a nemzetvédelem érdekeinek. Blum azt a véleményét fejezte ki, hogy a nyomozás őt i­gyekszik felelőssé tenni azokért az eseményekért, amelyek egy hónappal az Ö kormányra jutás a, elótt következtek be. Beszólt azután a tJhautemps­kormányban vitt szerepéről, amelynek alelnöke volt, de megjegyezte, hogy' azért ennek a kormánynak politikája nagyon nyugtalanította. Vázolta erőfeszítéseit, amelyek az Anschlussra való tekin­tettel francia egységkormány megalakitasára irányultak. Hivatkozott arra, hogy 1938 márciusi gazdasági és pénzügyi tervezete igyekezett megvalósí­tani a deviza-kereskedelem ellenőrzését és a 35 órás munkahetet a nemzet­védelmi üzemekben. Azt állította, hogy a vád már eleve ítéletet mond a programm eredményei fölött. tassajjneau ügyész itt közbevetette: Bzen a ponton nen ér­tünk egyet. Blum utalt arra, hogy ő elfogadta a Daladier által előter­jesztett 14 milliárdos fegyverkezési pro^ranmot s ő indította el annak ha­ditengerészeti szakaszát, 193o-> Azt állítja, hogy az ,*evi kormány "az általános választó­jog alapján megnyilvánult akarat végrehajtója*volt. Az elnök ezután a tárgyalást, amoly délután félkót. óra óta folyt, negyedhat érakor félbeszakította. A szünet után Blum vázolta, az 1936 június 4,-i helyzetet, amikor egymillió ember sztrájkolt és Franciaország háromnegyed részében a • munkások megszállva tartották a gyári aühelveket. Ekkor a köztársaság elnö-' ke ragaszkodott ahhoz, hogy 6 haladéktalanul vállalja el a kormányzást* Mindenki sürgette a szociális törvények gyors életbeléptetését. Blum kihallgatása során hangsúlyozta, hogy a gyáripari termelés emelkedett, amig ő állott a kormány élen. Elismeri, nogy a szakmun­kások száma nem volt kielégítő. Korlátlan felhatalmazást adtak arra, hogy a nemzetvédelmi célokra dolgozó gyárakra kivételeket tegyenek a 40 órás munkahót alól. Daladier itt emlékeztetett arra, hogy a 40 órás munkahét alkalmazása ezekbon a gyárakban először lehetővé tette a munkások ezreinek munkábaállitását, két és fél hónap nulva azonban már megrövidí­tették a munkaidőt. Blum kijelentette, hogy 1938-ban sikerült megegyezést el­érni a munkásszervezetekkol, hogy a arunkahét időtartamát 45 órára emel­hessék fel. Ami a repülőgépgyártást illeti, a rjunkaadókk'oviselői nem akar­ták a 45 órás munkahetet, mert azt állították, hogy 30 órára való szállítás saik sincsenek. Blum ezután a fémipari szindikátust hozta szóba, amely-' ellenezte a különórákat. A tárgyalást háromnegyed hat órakor elnapolták, /MTI/ -.- K

Next

/
Thumbnails
Contents