Napi Hírek, 1942. február/2

1942-02-17 [0508]

Küm ei/Wap Róma, február 17./Magyar Távirati Iroda/ A római nemzetnevelégügyi minisztérium keddi sajtóér­tekezletén a kormány szóvivője hangsúlyozta Churchill beszédének rendkí­vül pesszimista hangját és annak elismerését angol részről, hogy az olar.z haderő". 1940 óta sokszor és eredményesen sújtotta ellenfelét, Churchill kijelentette, hogy csak két igen fontos tény van, frgflpedig az Egyesült Ál­lamok ereje és a még le nem vert orosz seregek értése, tények, amelyek' Churchill szerint remélhetőleg végül dominálni fogják a világhelyzetet, A "brit impérium,a háború kezdeményezője, tehát megszűnt aktiv elem lenni és más szerep nem ms^ad számára, mintjhogy a felelősség passziv hordozója legyen. Hangsúlyozta,, ezután a tengely hatalmának^ fontosságának és értéké­nek brit részről történt elismerését is, nemkülönben annak beismerését, hogy szinte lehetetlen a közlekedés a Földközi-tengeren, valamint a libiai sivatagi harc nagy nehézségeit, . Hangsúlyozta.., hogy azok a területek, amelyeket eddigelé mint meghódított területeket állítottak be, mint ame- ' lyek erőgyarapodást jelenthetnének a brit impérium háborús céljai számára, hovatovább súlyos gondok forrásává lesznek, ami áll különösképen Abesszi­niára. Ami Olaszországot illeti, Churchill kijelentette, hogy a Szovjet iránti köteles hála diktálja a vállalt kötelezettségek további fenntartását, A japán beavatkozással kapcsolatos keserű megállapí­tások nyiltan elárulják, hogy a japán háborús beavatkozást Roosevelt eszte­len politikájára lehet visszavezetni, Churchill beismerte a csendes tenge­ri angol flotta letörését, amely egyetlen hatalomként jöhetett tekintetbe a 90 aillió3 Japán harci készségével szemben* A beszéd ilyenformán jó­vátehetetlenül elvesztett ügy és poziciók beismerése volt és annak a le­sújtó ttságnak beismerése, amelyben a brit erők ma forognak, Churchill drámai utalása az orosz példára mutatja, minő morális erükhöz kell folya­modnia a nyugati nagy demokráciának. Szingapúr feltótelnélküli megadását illetően Ihang­sulyoztá , hogy az a győzelmes japán hadviselésnek csúcsteljesítményét je­lenti, egyben pedig a távolkeleti brit haderők rövidlátásának, hozzá nem értésének szentesítését is, Szingapúr megadása nagvobb horderejű esemény mint talán maga Franci sország katonai összeomlása is. Szingapúr japán bir­toklásának kétségkívül világraszóló kihatása lesz a nyersanyagok jövőbeli eloszlásánál és a gyarmatosítandó földek ujjárendezásénél. Olyan hatalmas földterületek sorsa mint Ausztrália, India és ^ina kétságkivül Szingepur stratégiai birtoklásától fog függeni. Az olasz nép közös győzelemként ünnepli ezt a sikert. He/Y/ap P r o d o m o. E kiadásunkhoz mellékeljük a honvéd haditudósító szazad "Az újjáéledő Ukrajna" cimü kétoldalas közleményét./MT1/• Y Kö/Köwap Helsinki, február 17,/oPl/ A helyreállított viborgi és sortavalai rádióállomások . újra megkezdték az adásokat./MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents