Napi Hírek, 1942. február/2

1942-02-24 [0508]

W N/Co/Wn 4 Buenos Aires,, február 24./Német Távirati Iroda/ N flillemstad-ból /Curacao/ érkezett jelentés szerint az Arubával szemben fekvő Moncos sziget közelében me torpedózták a Thailand nevű panamai tartályhajót, Rio de Janeiroban hétfőn reggel felfogták a Jupiter nevü hajé segélykérő üzenetét; az üzenet szerint egy tengeralatt­járó az Antillái-tengeren megtorpedózta a Jupitert. /MT£ W H/Oe/Wn 4 Berlin, február 24. /Német Távirati Iroda/ N Hőmmel vezérezredes eddig sohasem nyilatkozott tervbe* vett hadműveleteiről és azok céljairól, sem pedig időpontokról. Berlini illetékes helyen kijelentik, hogy az ezzel kapcsolatos olyan állitások. mint például az. mely szerint Hőmmel vezérezredes azt . állitotta, hogy nyolc napon belül eléri Szuezt, csupán azt a célt követik, hogy ilyen kitalálá­sokkal eltereljék a figyelmet a saját vereségeikről, illetve a világ előtt sikerekként tüntessék fel azokat, mert'hiszen a németeknek nem sikerült állítólagos időpontjaikat betartani". Berlinben hangsúlyozzák, hogy a szövetségesek csak akkor fognak tudomást szerezni az ószakafrikai német Hadműveletek célkitűzéséről, .:a az Hőmmel vezérezredesnek meg fog fe 1 elni. Aki-orra azonban a németek mar me£ is valósitották céljaikat. /MTI/ -o- ei/ei/Wn 4 Szófia, február 24./Bolgár Tíávirati Iroda/ Borisz király hétfőn 16 óra 30 perckor kihallgatáson fogadta Szombathelyi Ferenc vezérezredest, a magyar királyi honvédvezérkar főnökét. A kihallgatás végén a magyar vezérkari főnök bemutatta a király­nak a kiséret ében levő megasrangu magyar katonatiszteket. A király a haaiékitmányes katonai érdemrend nagykereszt­jável tüntette ki vitéz Szombathelyi vezérezredest. Kitüntetést koptak kíséretének tagjai ós a szófiai magyar katonai attasé is. Hátfőn délután a magyar vezérkari főnők és kísérete megtokintette a bolgár főváros nevezetességeit és az Afexandre Nevski templo­mot, majd a ma gyér Követségre látogatták el. /MTI/ X ei/ei/Wn 4 Róma, február 24. /Stefani/ Az olasz lapok továbbra is élénken foglalkoznak a Churchill kormányban bekövetkezett második személyi Változásokkal, A Corrioro del^a Sera a Churchill-kormány "gyógyít­hatatlan vórszegénységéről" beszél, amelybe kormányátalakitassai szeretné­nek uj vért átőmleszteni. A szovjeíbarát Crippsnek a kormányba történt bevételével kapcsolatban megá 1 "Iapitja a lap, hogy a ko .ministák boldogok lehetnek, mert Arglia kapui imrrar tárva-nyitva állnak a ko -nnista propa­ganda befogadására. Mesál" apátja a lap, hogy Cripps kinevezése vegyes ér- ' zelmeket keltett Törökországban és az északi államokban, majd hangoztatja, hogy a legfrisebb londoni események mégcsak jobban kimélyítették azt a * szakadékot, amely a szovjetbarát Angliát elválasztja attól az Európától, t amely nem najlandó ,, bolscvizálódni 1, <> A Stampa szerint Cripps meg fogjakisérelni, hogy a leg­rövidebb időn belül kibuktassa a kormányból a politikájával szembehelyez­kedő politikusokat, majd gáncsot vet magának Churchillnek is. A líessag?ero szerint előbb-utóbb tisztára sztálini kormány fogja irányi tani Nagy-Britannia ügyeit. Sztálin - mondja a lap- nem fogja azzal beérni, hogy csupán Cripps dolgozzák ügyéért az angol kormány kebelében — Imii

Next

/
Thumbnails
Contents