Napi Hírek, 1942. február/1
1942-02-10 [0507]
H o^-Ss/Yv § A Hüagyar Távirati Iroda jelenti: A képviselőház közjogi bizottsága Péchy László elnöklésével kedden délelőtt, a'képviselőház ülésének szünet ében, ülést tartott, amelyen Putnoky Móricz előadásában' részleteiben tárgyalta a koimányzóhelyettesről szóló törvényjavaslatot5 A kormány részéről Bárdossy László miniszterelnök, vitéz Lereöztes-Pischer Ferenc belügyminiszter", Radocsay László igazságugyminiszter, Antal István igazságügyi- és vitéz Bonczos Miklós belügyi államtitkár vett részt az ülósen. A részletes tárgyalás során Putnoky Móricz~előadó a 2. paragrafus uj 4. bekezdésekónt a következő szöveg felvételét javasolta: *Az együttes ülésen résztvevő országgyűlési tagok számát az elnök a jelenlevő országgyűlési tagok által aláírt jelenléti iv alapján állapítja meg," A bizottság a 2. paragrafust az előadó által Javasolt kiegészítéssel fogadta el. A javaslat további szakaszait Mezey Lajos és Bajcsy-Zsilinszky Endre felszólalása és a miniszterelnöknek a felszólalásokra adott válasza után változatlanul s egyhangúlag fogadta el a bízottság, egyben kimondotta a javaslat tárgyalására a ^rgösseget* Bárdossy László miniszterelnök szólalt íel ezután, r Talán méltóztatnak tudni - mondotta'- hogy tegnap párt közi értekezlet összehívását kértem és ezen a képviselőház valamennyi pártjának vezetőiét részletesen tájékozattam törvény3avaslartunkról,valamint azokról az indokokról ós meggondolásokról, amelyek a kormányt e törvényjavaslat előterjesztésére késztették. Már a tegnapi pártközi értekezlet során azzal a kéréssel forduátam az országgyűlési pártok vezetőihez: tegyék lehetővé e törvényjavaslat tárgyalásának méltóságteljes nyugodt Ír. folyását. Ha netán volnának aggályaik vagy észrevételeik, ezeket tisztázzuk a pártközi értekezlet keretében. A tegnap megkezdett párt közi értekezletet ma'délelőtt folytattuk s ennek eredményeként arra a megállapodásra iutottunk, hogy a képviselőház valamennyi partja, tehát a Magyar Megújulás Nemzeti Szocialista Pártszövetség' és a Nyilaskeresztes párt is a parlament plenuméban a törvényjavaslatról nem indít vitát, hanem e két párt egy-egy szónoka elvi áikon mozgó, tisztán deklaratív jellegű megáll apit ás okra szpritkozikj^a többi párt pedig annak a dokumentálásáért, hogy a törvényjavaslattal teljesen egyetért, minden felszólalástól tartózkodik. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy a pártok vezetői között szabad megbeszélés eredmény eképt létrejött megállapodást a Magyar Megújulás' . . Nemzeti azocialista part szőve fcsog nem tartotta be. A pártközi megállapodásról sajtóközlemény is készült, még pedig olvan gondossággal ; hogy a közleményt a pártközi értekezlet valamennyi tagjának külön kikért hozzáiárulásával szövegeztük meg. ' . ' Innál nagyobb megütődéssel hallgattam a "Magyar Meguiulás Nemzeti Szocialista Pártszövetség vezérszónokának: felszólalását, aki pártiának képviseletében a pártközi ertekezletén résztvett Jaross Andor kifejezett hozzájárulásával létrejöti megállapodással szöges ellentétben messze tulment azon, amit baaiáképen is deklaratív megállanitáBnak vagy fejtegetésnek lehetne nevezni, fles polémia volt ez olyan kér4 áeekrők-amelyek nyugodt megbeszélésbe őá tisztázására a pártközi értekezlet te rétében lojálisán alkalmat adtunk. K T /Folyt.kSv./