Napi Hírek, 1941. november/2

1941-11-20 [0502]

0- Pécs, november 2o. Andrics ^ergely fuvaros csütörtök délben kocsijával agyongázolta Jöarta Rozália 8 éves kislánvt. /MII/ ... o- SJ/PA/P Győr, november 2o. Ünnepélyes külsőségek között az egyházi, polgári és katonai hatáság' vezetőinek jelenlétében tartotta meg Győr város törvény­hatásági bizottsága gróf Széchenyi István emlékezetére rendezett diszköz­gyülését. Polniczfcy Linót főispán megnyitójában utalt azokra a kapcsolatokra, amelyek Széchenyi Istvánt Győrhöz fűzik. Az ünnepi beszédet báró Apor Vil­mos megyéspüspök mondotta. Széchenyi Istvánt, mint vallásos embert jellemezte, aki buzgó katolikus és imádkozó ember vo)t. /MTI/ o- SJ/Dr/p Kolozsvár, november (ío. Az erdélyi rom.kai. egyházmegyei tanács, az erdélyi ka­tolikusság parlamentje, egynapos előzetes értekezlet után csütörtök délelőtt tartotta ezlvi rendes közgyűlését. A Szedt Mihály székesegyházban hallgatott szentmise után a közgyűlés résztvevői a katolikus gimnázium dísztermébe vo­nultak. Az elnöklő Sándor Imre püspöki helynök megnyi tó szavaiban történelmi visszapillantást vetett az Erdély as az anyaország uniójának megvalósítására irányuló törekvésekre. Erdély katolikus társadalma mindig törhetetlen, biza­lommal és áldozatkészséggel nézett a jövőbe. A történelem sorscsapásai meg­tanítottak bennünket arra - mondotta -. hogy egy életerős faj a nehéz kűzdelr­mek során kiteimeli létének, művelődésének Is boldogulásának eszközeit és in­tézményeit. Erőinket és intézményeinket a mostani kedvező körülmények között meg akarjuk és meg fogjuk tartani nemcsak azért, mert azok szivünkhöz nőttek, hanem mert a nemzet szamára is pótolhatatlan erot jelentenek. Ezután kegye­letes szaveikal emlékezett meg Teleki Pál gróf, Csáky István gróf és az egyházmegye több érd eme 3 tagiának elhunytáról. A megnyitó után a kozgyülás hódoló táviratot intézett a kormányzó úrhoz és III. ?ius pápához, táviratban üdvözölte öerédi Jusztinián biboros hercegprímást, 3árdossy László miniszter elnököt> Hóman Bálint kul­tuszminisztert, Angelo riotta pápai nunciust és Marton Aron gyulafehérvári püspököt. Ezután az egyes bizottságok jelentéseit hallgatták meg. Az iskolák helyzetéről szóló jelentés örömmel állapítja meg az elért szép ered­ményeket. Az alapokról 5s az alapítványokról szőló beszámoló után részletesen ismertették az egyházmegyei hatóság vezetése alatt álló elemi'iskolák működését, amelyekhez a szórványok kérdése is csatlakozik. Dr. Dávid László tanár rámu­tatott arra, hogy a 154.000 lakosú Koloza-megyében 6000 tanköteles tetolikus gyermeket tartanak nvilván, akik közül 1100'oi a szórványokban. Ezek vallá­sos ne\el5se sok akadályba ütközik. A közgyűlés határozati javaslatot foga­dott el, amely a vallás- 5s közoktatásügyi kormányzat támogatását kéri a szór­vány kérdés megoldására. Beszámolt egy jelentés a kSzdivásárhelyi téli gazdasági iskola multévi működéséről. A közgyűlés határozati javaslatot fogadtott el, amely kimondja, hogy tovább dolgozik az ifjúság gyakorlati pályákra való te­relése és az ezt a célt szolgáló intézmények fejLesztósc 5 rd ekében. Állást fog­lalt a közgyülás a középfokú iskolák keretiben raüködo cserkészet fentartása mellett is. A közgyűlés, amely az erd.'lyi katolikusság ösezes kérdéseit letárgyal ta„ a d^utáni érákban Sándor Imre pUspÖki helynök zárószavaival ért V%et!r/!!PI7

Next

/
Thumbnails
Contents