Napi Hírek, 1941. november/1

1941-11-04 [0501]

W Tó/in /Diplo folytatása./ Ezzel azonban a nyilatkozat egyidejűleg írkeoeny csapást jelent az arabság érzelmeire és be. sül étére, mert Anglia a nyilatkozattal m^g­ismát-elte azt az eltökéltségét, hogy kész fellépni a zsidék érdekében. Anglia tehát kosz lefoglalni egy államot és •nnarv elűzni az arab lakorséget. pedig.ez az ország csakraen lőOü éve az arabok birtokában volt. A zsidók igénye most még nagyobb, mint ezelőtt volt. Palesztina ugyanis túlságosan kicsi lett a zsidók számára és ezért szabad utat követelnek szír terüle­teken is, Mig Abdullah köszönetet mond az angoloknak és az amerikai!, aknák jóságukért, - fejezi be a cikk- ndcjg Nagybritannia nem utolsó sorban^az amerikai zsiaóság kedvéért kész és hajlmdói ismét elárulni az arab népet. Ez a tény azt mutatja, hogy Németországnak Anglia ellen most folyó küzdelme egvben a közös zsidó ősellenség kikapcsolását is célul tUzte ki, mert ez'a zsidó ellenség amikor csak tehette, éppenugy elnyom­ta az arab nemzeteket is. ak'rcsak Európát és szeretné v • Sí - elrabolni az -arabok megszentelt szülőföldjét. /MTI/ W Tő/Wn Madrid , november 4./Kémet Távirati Iroda/ N Franco tábornagy a Szent r zék hozzájárulásával kinevezte Enrioite Pa* La Y Denielt 8alamancaeddigi püspökét Spanyolország bíboros prímásává és Toledo érsekévé az elhunyt Isidro Goma Tomas bíboros ^ely^re. W Tó/Wn Róma, november 4./Fémet Távirati Iroda/ N Biccardi olasz külkerekkeűcImi és devizaügyi miniszter háromnapos romániai 1 togátasáról hétfőn este repülőgépe^ visszaérkezett Bómába. jml/ W TóA T n Berlin, november 4./Német Távirati Iroda/ N A berlini sajtó érd eklőo ősének középpontjában Uiábbra is a német csapatok keleti eredményei és ezek közül is fikepen a Kria»fól~ szigeten elért sikerei állanak. A Völkischer Beobachter ezzel kapcsolatban utal Sztá­linnak csapatai számáca kiadc't kíméletlen parancsara, amely így ezól; Egyetlen légfet sem hátrafelé. A lap hangoztatja, hogy ez a parancs tekintettel a megvert és felbomlóban lévő szovjet hadseregekre, éppen annyira pusztába kiáltott szó, mint Sztálin eddigi hasonló kegyetlen parancsai, A lap hangulyozza, hogy a feltartóztathatatlan esemánvek a bolsevista tájé­koztató központ nyelvet megbénították. Már csak'tel jesen értelmetlen állításokat tud széjjelkürtölni, így például azt, hogy a napokban sú­lyosan bombázták Berlint, vagypedig azt, hogy a Keleti-tengeren óriási tengeri Ütközet folyik. A britek - irja a lap - azonban nem elég okosak ahhoz., hogy ezeket a szovjet hazugságokat figyelmen kivül hagyjak , pedig később mindig kényt elénk beismerni a kétségbevonhatatlan tényeket. Ezért *s angolok nevetséges tojástáncot járnak a valódi ős a kitalált hirek Között,, a reális és az óhajtott jóslások között. A szovjetnek tisztában kellene lennie a .helyzetreménytelenségével és azzal, hogy ezen nem változtathat akkor sem , fca embertömegeit mógegvszer beleugrat ja az értel­metlen ellenállásba. /Folvt. köv./

Next

/
Thumbnails
Contents