Napi Hírek, 1941. november/1
1941-11-14 [0501]
W N/M/P New-York, november 14. /Német Távirati Iroda/ N A képviselőháznak a semlegességi törvény felett döntő szavazását az Egyesült államok politikai köreiben meglehetősen különféleképpen fogadták. Rendeli tfillkie, aki az utóbbi időben, állandóan Roosevelt háborús politikájáért szállt sikra. üdvözölte a javaslat elfogadását, hangsúlyozta azonban, hogy a szavaz: s kis különbségű eredménye igen sajnálatos. Bell. a beavatkozási bizottság igazgatója, kijelentette, hogy a kongresszus döntése háborút jelent és hegy remélhetőleg hamarosan követni fogja a hadüzenet is. Ezzel szkmben Finorty azt hangoztatta, a kis szótöbbségű győzelem intés kell hogy legyen az elnök szántóra, ne kíséreljen meg h, borút kihívni Németországra! vagy Japánnal. Oly nemzet, amely belsőleg ennyire non egységes, - jelentette ki - , nem tud háborút viselni, hanem békében kell maradnia. Az America First Committee newyorki csoportjának elnöke kijelentette, hogy a szavazás nem változtatott lényegeseti a helyzeten és hogy a bizottság tovább folytatja harcát a háború ellen, amely gyakorlatilag már megkezdődött, Clark demokratapárti szenátor rámutatott arra, hogy a Javaslat megváltoztatását csak aztán tudták kierőszakolni,'' miután a Fehér Ház egész sor titkos üzenetet küldött a képviselőházhoz. Egyik képviselőt - közölt>i Clark - csütörtökön reggel 1 órakor megbeszélésre kérették a Fehér Házba. }3gy oásk képviselőnek közvetlenül a szavazás előtt adták át Roosevelt sajátkezű levelét, A kis szótöbbségű győzelem - állapit ott a n*»g a szenátor minden bizonnyal igen kevés okot ad o győzelmi harsonák mo^ujására. fmi] o- SJ/Dr/p K a s s a, november 14. Abauj-Torda vármegye törvényhatóságának közigazgatási bizottsága pénteken vitéz báró Schell Péter főispán elnökletével ülést tartott. Az elnöklő főispán megemlékezett arról, hogy a Kormányzó Ur vitéz báji Patay Sámuel nyug. főispánnak buzgó és érdemes munkássága elismeréséül- 3 magyar érdemrend középkeresztjéhez a csillagot adományozta. Schell Péter főispán a kitüntetést személves en nyújtotta át "Patay Sámuelnek. Vitéz Patay Sámuel nyug. főispán válaszában hódolattal emlékezett meg a Kormányzó Úrról és hangsúlyozta, hogy a jövőben, mint a vármegye egvszerü pol tára akar dolgozni a vármegyéért. /M-I/ o- OJ/Dr/P Pécs, november 14. Gyorsított eljárásban tárgyalta a pécsi törvérvszék az árdrágítással vádolt Berger Amin 43 éves mohácsi zsidé br'dogos ügyét, aki egy tűzhelyet 159 pen^ú nelyott 250 pengőért adott el. A törvényszék Berger Ármint árdrágításért fcethavi fogházra és egy-évi hivatali és jogvesztésre ítélte. Az ítélet nem jogerős. /MTI/ « N/M/P Tokió, november 14. /fiamét Távirati Iroda/ N A kormány oénteki ülésén pótköltségvetési tervről döntött, amelyet az általános évi költségvetéshez fognak hozzácsatolni és kereken 214 millió yen bevétellel szemben 515 millió yen kiacast tervez. /MTI/