Napi Hírek, 1941. november/1
1941-11-08 [0501]
W N/B/M B ó m a, november 8. /Igémet Távirati iroda/ N A német és olasz tábornokom között november 7.-én délután Athénben lefolyt tanácskozások;amelyeket továbbiak fognak követni, meggyőző erővel bizonyítják nemcsak Németország és Olaszország vezérei által Kívánt azt az eredményes együttműködést, amely aí, acélegyezmény megkötése óta katonai, politikai *s szoci&iis téren mutatkozik, hanem a két hadsereg tagjainak őszinte barátságát és kölcsönök baitá'rsias megbessülését is, - jelenti a Stefani Iroda. /MTI/ W N/B/M 0 s 1 c, november 8, /Német Távirati Iroda/ N kint a Norvég Távirati Iroda jelenti, november 8.-án hajnalban ismét több angol gép repült be Oslo és az o«loi fjord fölé. Az egyik gép szabad térségre két bombát dobott le. azok azonban semmiféle kárt sem idéztek elő. Az azonnal működésbe lépő 1égelháritá" rövid egymásutánban lelőtt három Hampton-Hereford mintám brit gépet, kz egyik gépből sikerült a legénység négy tagját, közöttük k a t súlyosan sebesültet. Kiemelni. Egy másik gép legénységiből két sértetlen emuért, köztük egy tisztet, foglyul ejtettek. A másik két bennülőt holtan húzták ki. A f ~nadás eredményessége - mint a Norvég Távirati Iroda végezetül megállapit^, - ezek után egyáltalában nem áll arányban a britek súlyos veszteségeivel. AiTI/ o- fío/M A kagyar távirati Iroda jelenti: A törvényhozói összeférhetetlenség szabályozásáhaís előkészítésire a felsőház részérői kii.'Illett bizottság november 8.-án délelőtt 10 órakor Balogh Jenő elnöklete alatt uHst tartott. A kormány részéről Antal István álamtitkár jelent meg. A bizottság tárgyalása során megállapított* a kiküldött szövegező albizottság számára irányadó eÍveket» A kiala ult vita "órán felszólaltak Kaas Albert báró előadó. ^fv.l«n T«*tván eróf. Gsettlsr Jenő, Eabinyi Iihamér, Harrer Ferenc, Kaltenec^er Viktor? lesthv Pál, vitéz Purgxy Emil, Rakovsztcv Endre, Schandl Káfoly! r fiikó P Zoltón; lomösanyi Mório^Tomcsányi Vilmos fái és fereky Géza. k f^lszólfilásokra Antal István államtitkár részletesen válaszolt. ' *z ülés délután 3/4 2-kor ért véget. — c " JSHeAí Helyreigazítás. A Német Távirati iroda két helyreigazitást közöl a mai német hadi jelentéshez. A jelentés másodiK mondata helyesen így kezdődik: A keresi földnyelvre vez ető sz orosnál áttörtünk egy tiz kilóméter mély stb. . ' • '' ; A jelentés utolsóelőtti mondata helyesen a következő: Az angol légi haderő vászon t különösen súlyos veszteségeket szenvedett. /MTI/