Napi Hírek, 1941. október/1
1941-10-03 [0499]
T o- m/i báró 3< o- M/Blűn Kassa, október 2. " Kassa város törvényhatósági bizottsága-csütörtökön délután báró Schell Péter főispán elnökiével közgyűlést tartott. A főispán elnöki megnyitójában hódolattál emlékezett meg a legfelsőbb Hadúrról, -akinek parancsára honvédeink fegyvert ragadtak es dicsőségesen harcolnak a bolsevizi HUS ellen. A közgyűlés tagjai helyükről felemelkedve, lelkesen ünnepelték a kormányzó urat ós honvédeinket, A'főispán ezután a roméltóságu Asszony segélyakciójára hívta fel a figyelmet, majd gróf Széchenyi Istvánról emlékezett meg, Herditzky József főjegyző ismertette a polgármesteri jeleni tést. A jelentés köszönetet fejezi'ki a belügyminiszternek a reoülőt-imádás károsultjainak kiutalt segítségért. Dr. Gálhidy Béla tanácsnok ismertette a belügyminiszter le-" iratát, amelyben megelégedését fejezi ki az 1941. évi költségvetéssel kapcsailatban az előrelátó és körültekintő városvezetéséét. A közgyűlés ezután megkezdte a jöVőóvi költségelőirányzat tárgyalását. ' Dr. Pohl 3ándor polgármester beveiae tőjében rámutatott arra, hogy Kassa mint határváros ' kívül külön nehézségekkel is; küzd. örömmel állapította meg, hogy a fokozódó kiadások ellenére a takarolsosság elvének szem előtt tartásával sikerült elérni, hogy a pótadő~knl-' csa 75 szazalék maradt. A város emellett igyekszik munkaalkalmakat teremteni, A Horthy Miklós-tér utjárendezósének munkálatait, amelyek 500.000 pengőbe ke • rülnek,~-fflár megkezdték". B nyolcezer négyzetméteres teret méltó környezettel látják el; ide tervezik a Eakóczitmauzolcumot s itt állítják majd fel a kormányzó ur és Eákóczi lovasszobrát, A szociális colokra fordítandó összeget' a multóvihez viszonyítva százezer pengővel növelték. A legnagyobb hálával emlékezett meg végül a kormányzatnak a hazatért Kassa városa iránt nehc2 időkben megnyilvánuló jóindulatáért, Dr. Pajor Miklós elismeréssel szólt a város vezetőségének munkájáról. Kérte, hogy továbbra Í8*tartsák napirenden a második műegyetem Kassán történő felállításának ügy ót. • * Dr. Pilát" József köszönetet mondott a város vezetőségének a keresztény fiatalság- megerősítése t célzó politikájáért, Kérte," hogy a Icai. tonai szolgalatot teljesítő szabadfoglalkoz|;su egyéneket leszerelésük után rős^zesitsűK előnyben a köz szál üt ásóknál, A közgyűlés a költségvetést egyhangúlag elfogadta* /MTI/ o- I3y/n/H Miákol o, október 2. Miskolc városa a kultuszminisztérinmtól 367*000 pengőt kapott uj tanonciskola létesítésére. Miskolc városának oddig is volt tanonciskolája, de a tanonciskolának nem volt állandó helyisége ós őzért hol az egyik, hol a marik iskolában folyt a tanítás. Most versenvtárgyalást irfek ki uj iskola ÓDitósóre. Az éoitkezost a legrövidebb időn bolül megkezdik, /MTI/