Napi Hírek, 1941. október/1
1941-10-09 [0499]
W Jte/H /Hitler napiparancsa* folyt./ N • De hatalmas az a munka is, amely gigászi arcvonalatok mögött végbemant. Majdnem kétezer^ t állítottak helyre, 35.500 kilométernyi vasutionalat újra. üzembe állítottak, sőt több mint 15.000 kilométernyi vasutvonalat már át is építettek az általánoseurópai nyomtávolságra, Tö;bezer kilométernyi országúton folynak a munkálatok. Nagy területeken bevezették már a polgári közigazgatást. Ott a lehető leghamarabb ismét észszerű törvények szerint indítják el az életet, amellett azonban óriási élelmiszer—* haj* tóanyag- és lőszer " készletek vannak készenlétben. Ezt a legnagyobb eredményt pedig , amelyet valaha elértek ogy harc , során, annyi áldozattal értök el, aiiely/ek száma - bármilyen ^is az egyes bajtá,ra-%s hozzátartozóik számára - még öt százalékát sem teszi ki a világháború áldozatainak. Jy/^y^vo^ Azt, hogy Ti, bajtársaim, és a velünk szövetséges bátor katonák ebben az alig három és fél hónapban teljesítettek bátorságban, hősiességben, nélkülözésekben és erőfeszítésben, senki sem tudja jobban mint az, aki valaha az elmúlt háborúban maga is mint katona teljesítette kötelességét. Ebben a hcircm és fél hónapban,katonáim, végre megteremtettük az előfeltételt az utolsó hatalmas csapásra, amely még a tél beköszöntése előtt kell hogy szétzúzza ezt az ellenfelet, Most már megtörtént valamennyi előkészület - amennylbon az embertói függ. . Ezúttal tervszerűen előkészítettünk minden ejyes lépést, hogy az ellenséget abba a helyzetbe hozzuk, amelyben most megadhatjuk neki a leghalálosabb döfést, 18a. kezdődött meg az év utolsó nagy döntő csatája,-Ez a csata megsemmisítőén fogja érni /az egész háborst okozójá t, Angliát, is, Ugyarfs amikor szétverjük ezt az /ezt az ellenséget,s igyT ollenfelot, eltávolítjuk Anglia utolsó szövetséges társát is, amellyel még rendelkezett a kontinensen, Ezzol pedig clnáá-^MLtunk a Német Birodalom és egész Európa^felől egy olyan veszedelmet, amolynél borzalmasabb a hunok és később a mongoltörzsok ideje óta nom fonyogotte a kontinenst. A némot nép őzért az elkövetkező néhány héten még inkább Volótok lesz, mint eddig. Amit Ti és a velünk szövetséges katonák teljesítettek, már most a legnagyobb hálára kötelez mindenkit. Visszafojtott lélegzettel és jókívánságaival kiséx el Benneteket a legközelebbi nehéz napokban az egész némot haza u Ti ugyanis Isten segítségével nemcsak-a békét adjátok neki, hanem azzal együtt a legfontosabb előfeltételt x & békére.. Vezéri főhadiszállás, 1941,október 3. Hitler Adolf Fuhrer és a véderő logfőbb parancsnoka./MTl/ /több mint 12 méter hosszú hidat épitottek, 405 vasúti hidat A Német Távirati Iroda megjegyzése: A font közölt napiparancs a Dietrich dr, fojtogotéseiben omlitott, október 2,-ára virradó éjjol kiadott folhivás, /MTl/