Napi Hírek, 1941. szeptember/2

1941-09-23 [0498]

o- PA/Dr/#n Sopron, szepfcmbar 23, Széchenyi vármegyéje, Sopron vármegye a megyeháza dísz­termében díszközgyűlésen áldozott a legnagyobb magyar emlékének. n tt voltak az egyházak, a katonai és polgári hatóságok küldöttségei s nagy és ilőkelő közönség. Hőgyészy Pál főispán emelkedett. szavakban emlékezett meg a vármegye legnagyobb fiáról, egykori táblabirájárói. Ezután Ostor József gazdasági főtanácsosp törvényhatósági bizottság örökös tagja nagy­hatású emlékbeszédben méltatta Seéehenyi István gróf topronmegyei vo­natkozású tevékenységét. Széohenyi István élénk együttérzéssel kisérte a vármegye alkotmányos és hazafias állásfoglalását a ZZ évi nemzeti ellenállás idején, amikor a meg nem szavazott adók behajtására ét ujonoálli£ásra erőszakkal kényszeri tette a kormányzat a vármegyét. Napiéiból kitűnik, hogy ez az állasfoglalás mély benyomást tett rá, Í831w0en mint a várme­gye kolerabiztosa tevékenyen résztvett a járvány leküzdésében. Balhatat­lan ér ?mei vannak a megyei utak és a vasutak építése körül, A váraegyen akarta t .sresztül-v j zett?tni a trieszti vasutat, ezt a tervét a zenben a bécsi kormány keresztülhúzta, A So?r*n»Bécsujhely közötti vasút megépí­tése az ő kezdeményezésére történt. Sokat munkálkodott a Rábaszabályoza Táarsulat biztosaként. A köztehermentesités gondolata politikájának gerin­ce volt. Ebben a törekvésében a nemesi jogaihoz görcsösen ragaszkodó vármegye szembehelyezkedett nagy fiával. Az előadó megcáfolta egyes történeÚréknak azt az állítását, hogy az 1847 évi köve tválasztásoa Széohenyi a saját megyéjében megbukott. Fel sem lépett, nem bukhatott tehát meg. Ezzel szemben a népképviseleti törvény beiktatása után Sopronnyók község egyhangúlag választotta kép­viselőjévé . Ezután a vármegy főlevéltárosa ismertette Széchenyinek egy eddig még ismeretlen levelét, amelyet 1838 június 12 4-én irt a vérmegye alispánjához. Tudatja ebben az alispánnal, hogy útépítési tervét osak a*­zal a feltétellel t^szi magáévá, ha a térnek vi*^léséh^r, a nnmesraég is hozzáHáral mégpedig M ki-ki vagy pénzzel, vagy kenyérrel". noz ö végül a vármegyei főjegyző ismertette azokat az intézke­déseket, amelyeket Sopron-vármegye Széchenyi emlékezetének me<r&r­zésárs tett. /i,TI/ W Tó/Wn Zágráb , szeptember 23. /Német Távirati Ijyda/ I A horvát légi haderő öt magasabbrangu tisztjéből álló kül­döttség, amelynek élén Kren Valdimir ezredes, a hnrvát reaüloügy pa­rancsnok állfelutazott Rászórsz ágba. A küldöttség az olasz kormány vendégeként 15 napot tölt oiaszországbao«/iiTI/ P t ORSZÁGOS LEVÉLTÁR W Tó Mn Berlin, szoptember 23, • Ki^ktió 5 Siat a Nemei Távirati h-d a jólértesült helyről megtudt­ta Kievben ismétr folyik az'élet, bár a sz* jet hetek óta készült robbantásokra a város gazdasági 4s éhÍ lmeeési'üzemeibea és ezeket a robbnntásokatlvógre is hajtotta. Az ukrán főváros lakossága bizalommal tekint a német katonákra A polgári lakosság 84*itffápttel a német katonaság ártalmatlanná tett tőbe olyan robbantóany^pat, amelyet a bolsevisták robbantási célokra elukészitettsk. ATI/

Next

/
Thumbnails
Contents