Napi Hírek, 1941. szeptember/1

1941-09-13 [0497]

Ve Bl/St /Német vidéki lapok szemléje folytatás/ A Hamburger Fremdenblatt egyebek között kiemeli,hogy Magyarország az egyik legelső., állam volt, amely mindenkor félreérthetetle­nül Németország mellett nyilatkozott mog, amikor Nagybritannia a Nagynéniét ^irodalomnak közébe kény 3zeri tette a fegyvert .hogy kiverekedje életterét, Épugy, mint a világháborúban német és magyar katonák ma megint vállvetve harcolnak nemzeteik elidegeníthetetlen jogáért é^ az európai szárazföld szabadságáért, k magyar honvédség ebben a haroban katonáinak példás vitéz-* ségével es bölcs vezetésével máris nagy eredményeket ért el. k Schles- ische Tagesze itting hangoztatja, hogv a lcvagkereszt, amely most már a mueyar kormányzó mellét öisziti, külső jelt a köszonetno*. és elismerésnek azokért az érdemekért, amelyeket a magyarék bátor sikraszállásukkal az eddigi eredmények és ezzel a végső győzelem kivivása körül szereztek. » titin* k Danziger Yorposten irja > •.. Aözött: k taa­gyari' harcias nemzet.amely évszázadokon át beigazolta, hegy kész magát megvédeni és 1919 és 193S között is módokat talált arra, hogy a honvédség dicső hagyományait folytassa, Amikor Európában megértek a nagy politikai döntések az uj magyar honvédség it készen állt.ATI/ TP St Bérli*, szeptember 13. k Délkeleti Hírszolgálat jelenti Tokióból: Végh kiklós Magyarország tokiói követe, aki Mand­zstuuoban is képviseli kagyarcrszagot, Tokióból jövet szeptember 21,-én ér­kezik meg Hszinkingbe. Szeptember 24.-én nyújtja ét Mandzsukuo oaászárának megbízólevelét,/kTI/ f Ze/Ze/St Helsinki, szeptember 13,/Német Távirati Iroda/ N k légi tevékenységről a következő hivatalos jelen* tést adták ki: Pénteken finn területet nem bombázott oz ellenség, A finn vadászrepülőgépek és a légvédelmi ütegek pénteken kilenc ellenséges repülőgépet lelőttek. Azonkívül géppuskatűzzel elpusztítottak két viziro» pülőgépet. amelyek Aunus mellett szállottak le egy tavon. A vihar az elmúlt napodban több záróléggömböt sodort finn területre, valószínűleg Leningrád felöl. Három léggömböt ezek közül lelőttek, kettőt elfogtak. Sgy ellenséges repülököteléket, amely Viipuri ellen kísérelt meg támadást, a finn vadász­repülők visszafordulásra kény szeritettek. ATI/ ? l ( S- - • -u- /A 1 L^J r 0 ö o m o: A 32.-ik kiadásban megjelent helsinkii hír /A legutóbbi napok folyamán,.. .stb. / negyedik mondata a következőképen helyesbítendő: i.,i, 1:,, , . ' XL ^ szél a Karéliai- földszoros fölé sodort .... több záróléggömböt .stb.

Next

/
Thumbnails
Contents