Napi Hírek, 1941. július/1
1941-07-09 [0493]
o- Szf Ho/St Berlin, iulius 9./Magyar Távirati Iroda/ Szerdán délután félnégy érakor helyezték örök nyugalomra Gerhard- Ohlemüllerla protestáns világszövetség főtitkárának és a protestáns világszövetség nemet csoportja elnökének hamvait, A temetésen magyar részről megjelent Tomcsányi Vilmos fái dr. volt minisztenfés Bucsay Pál dr. református lelkész, Svédország részéről uohlmer dr.*a világszövetség egyik alapitő tagja és Bornkamm dr. nemet egyetemi tanár, a protestáns-világszövetig n^ SO p 0rtjár k^ fa t6|e. ^J^^^fittBrrtS Tomcsányi Vilmos) helyezte el a protestáns világszövetség magyar csoportjának és a magyar protestáns felekezeteknek koszorúit néhány búcsúztató sző keretében, amely ékkel az elhunyt magyarországi kapcsolatait ismertette és tevékenységét méltatta. A megkoszorúzás után az elhunyt lelki Üdvéért mondott * ima fejezte be a szertartást. W Ra/B Boston, julius 9. /Uémet Távirati Iroda/ 5 Auchinleck íáoornoknak, az uj középkeleti brit^főparanosnoknak az a nyilatkozata, amely szerint Amerikának nagy hadsereget kell Európába küldenie, hogy a háború Anglia számára győzelmesen végződjék, az Sgyesttlt Államokban nagy feltűnést keltett, emlékeznek arra, hogy az t ngol kormány eddig azt az álláspontot foglalta el, hogy az Így es ült liamoknak csupán .eszközöket* kell küideniök a győzelem kivívására, amerikai katonákra nincs szüksége Angliának. Amerikai köröknek ezzel kapcsolatos biznnyos aggodalmaitStepnan 3arlvnek, Roosevelt titkárának a sajtóértekezleten tett közlése sem csökkentette, amely szerint ' Auchinleck tábornok rangra nézve Churchill alárendeltje s ezért nem kell nyilatkozatának tulnagy jelentőséget tulajdonítani. /HTI/ W Ra/B Berlin, julius 9./n*é»et Távirati Iroda/ U Szerdán délután brit repülőgépek be akartak hatolni a csatornamenti megszállott terület fölé. A kifejlődött harcok során 17 ellenséges repülőgépet lelőttünk; A harcok még nem értek véget./MTI/ HT Küm P o t 9 o n y , jullue 9. /taagysr Távirati Iroda/ A Grenzbote "ühgarisoaer Vormaraoh n oim alatt közli a magyar honvédvezérkar főnökének hadijelentését. A Grenzbote "Syetomatisohe Verfolgung - Die Kampfe der ungarisohen Truppén" cim p.latt a 1ÍÍDX Jelentése alapján közli a honvéd*. osnpntok fokozatos előrenyomulását éa azt, hogy a magyar honvédok miképpen üldözik a visszavonuló oilenséget. Bto W*« vftjük a d t°Szerkesst5ségeket, hogv a mofrzkvai magyar követség • üazaté-^séTőla mai 9. kiadásban megjelent közlemény első sorát a^következőképpen helyesbíteni sziveskedjenek: ***** • A moszkvai magyar követség tagja 1 /tehát nem férfitagjai/. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K szekció o- HJMJAJ Na g y v é r a d, julius 9. M * * Mint ismer etes, Hotya Susztáv hentest vasárnap ^seői László szobafestősepéd és Rácz Imns. hentessegéd meggyílkolták.és kirabolrák,$lost Szentmiklósi István gépkocsifényezőt, valamint Merkutz Lajost és feleségét is letartóztatták, mert tudtak a tervezett gyilkosságról estien voltaica tett elkövetésénél. AiTI,/ mm *m *»» M m%> r