Napi Hírek, 1941. június/2

1941-06-22 [0492]

A lengyelországi győzelem, amelyet kizárólag a német csapatok vivtak ki,'arra inditott, hogy ujabb békeajánlatot intézzek a nyugati hatalmakhoz. A nemzetközi és zsidó háborús uszitók közbelépésére elutasították. Az elutasitás alapja azonban már akkor is az volt, hogy Anglia még mindig reménykedett, hogy európai koaliciót mozgósithat Né­metország ellen a Balkán és Szovjetoroszország bevonásával. Ezért hatá- ' rozták el Londonban, hogy nagykövetként Mister Crippset Moszkvába küldik. Azt a világos megbízatást kapta, hogy minden körülmények között vegye fel újra a kapcsolatokat a Szovjetunióval és az angol-szovjetorosz viszonyt angol értelemben fejlessze tovább. Ennek a küldetésnek az eredményeiről beszámolt az angol sajtó, amig csak taktikai okok nem késztették hallga-' tásra.­1939 őszén és 1940 tavaszán már valóban jelentkeztek az első'ered­mények. Miközben Oroszország hozzáfogott, hogy ne csak Finnországot, de a Balti-államokat is katonailag leigázza, eljárását egyszerre azzal az ugyanolyan hazug, mint nevetséges állitással indokolta, hogy ezeket az államokat idegen fenyegetéstől kell védelmeznie. Ezzel azonban csak Né­metországot érthette.Hert más hatalom egyáltalán nem hatolhatott be a Keleti-tenger vidékére, sem háborút nem viselhetett a szóbanforgó terüle­ten; És mégis hallgatnom kellett, A Kreml urai azonban máris tovább men­tek. Miközben Németország 1940 tavaszán haderejét az úgy­nevezett barátsági szerződés értelmében keleti határától nagy távolságra visszavonta, sőt ezekréfca területekről nagyrészt teljesen eltávolította csapatait, az orosz erők olyan felvonulása kezdődött'meg, hogy azt csak Németország tudatos fenyegetésének lehetett tekinteni. molotov akkori személyes kijelentése szerint már 1940 tavaszán 22 orosz hadosztály állt egyedül a Balti- államokban, minthogy a szovjetorosz kor­mány maga mindig azt állította, hogy az ottani lakosság hívásának tett eleget, a csapatok jelenléte csak Németország elleni tüntetésre szolgál­hatott . lükizben csapataink 1940 május 10-től kezdve nyuga­ton megtörték a francia-brit hatalmat az erosz felvonulás keleti határun­kon mind fenyegetőbb mértékbon folytatódott. 1940 augusztusától kezdve ugy gondoltam • , hogy a birodalom érdekében nem vállalhatok tovább felelősséget azért, hogy bolsevista hadosztályok ilyen hatalmas erejű felvonulásával szemben véd­telenül hagyjam amúgy is már oly sokszor elpusztított keleti tartománya­inkat. Ezzel azonban bekövetkezett az, aminek elérésérc a brit-szovjet­orosz együttműködés törekedett: Keleten olyan nagy erőket kötöttek le, hogy különösen légi erők szempontjából a német hadvezetés nem ' felel­hetett nyugaton a háború gyökeres befejezéséért. Ez azonban nemcsak a brit, hanem a ozovjetorosz politika céljának is megfelelt, mert mind Angliának, mind a Szovjetuniónak az a szándéka,hogy ezt a háborút ad­dig nyújtsa, ameddig csak lehat'és ezáltal egész Európát meggyöngítse és mind mélyebb ájulásba döntse. A Románia ellen inditott fenyegető orosz támadás végeredményben szintén csak azt a célt szolgálta, hogy kézbe kerítse nemcsak a német, de az egész európai gazdasági élet egyik fontos pont­ját és bizonyos körülmények között legalább elpusztítsa azt./Folytatása következik

Next

/
Thumbnails
Contents