Napi Hírek, 1941. június/2

1941-06-22 [0492]

Nem Németország volt az, amely valahe. is megkísérelte, hogy Oroszország­ban terjessze a nemzetiszocialista világnézetet, hanem a moszkvai zsido­bolsevista uralmon lévők igyekeztek szakadatlanul rákényszeríteni ural­mukat a mi népünkre és más európai népekre, mégpedig nemcsak szellemileg, hanem katonai hatalom utján. Ennek az uralomnak a következményei t , min­den országban csak a zűrzavar, nyomor és éhinség volt. 3n ezzel szemben * két évtizeden át azon fáradoztam, ho^v a lehető legcsekélyebb beavatkozás­sal és termelésünk mindennemű szétrombolása nélkül uj szo'eiális rendet teremtsek Németországban, amely nemcsak a munkanélküliséget szünteti meg, hanem a munkából származó nyereséget mind nagyobb mértékben az alkotó embernek futtatja,, Az egész' világon egyedülállóak a népünk gazdasági és szociális ujjárendezesi politikájával elért sikerek és ez a politi­ka osztályellentétek tervszerű kiküszöbölésével végső óéiként az igazi " népközösseg elérésére törekszik. 1939 augusztusában éppen ezért nagy ön* megtagadásomba került, hogy Moszkvába küldjem miniszteremet azzal á fel­adattal, 'dséreljai meg szembehelyezkedni a brit bekerítő politikával." Pusztán a német nép iránti felelősségem tudatáoan tettem ezt, mindenek­előtt azonban abban a reményben, hogy a végén mégis csak a feszültség tartós feloldódásához jutok és csökkenthetem az áldozatokat, amelyeket talán egyébként hoznunk kellene. Miután Németország moszkvában ünnepélyesen kijelentette, hogy a felsorolt országok - Litvánia kivételével - kívül esnek Német- ­ország mindennemű politikai érdekén, még egy rendkivüli megegyezés tör­tént arra az esetre, ha Angliának sikerülne Lengyelországot valóban hábo­rúba uszitani Németország ellen. De itt is korlátozva lettek a német igé­nyek és ez a korlátozás egyáltalán nem volt összhangban a német fegyverek teljesitmenyeivei. Nemzeti szocialisták! Ez az általam kivant és a német nép" érdekében megkötött szerződés különösen az érintett országokban élő néme­té kr3 járt nagyon súlyos következményekkel. \i ze/ct­Jóval több mint egy félmillió nénet néptársunk - valameny­nyien kisbirtokosok, iparosok ós munkások - szinte egyik napról a másik­ra arra kényszerültek, hogy elhagyják előző otthonukat, hogy megszabadul­janak egy olyan uj kormányzattól, amely határtalan nyomorral, előbb-utóbb pedig a teljes kipusztitással fenyegette őket. Még igy is ezrek tűntek el e németek kézül. Lehetetlen volt-valaha is felderíteni sorsukért, vagy akárcsak a tartózkodási helyüket. Közülük több mint 160 német birodalmi állampolgár. Mind erről hallgattam, mert hallgatnom kellett. Hiszen az volt a kívánságom, hogy a feszültség végleges megoldódását érjem el.és ha lehetséges tartós egyességre jussak ezzel az állammal. A szovjetorosz hatalmon lévők azonban már lengyelországi előrenyomulásunk'ide ián váratlanul is a szerződéssel ellentétben Litváni­át is követelték, A német birodalomnak sohasem volt szándékában Litvánia megszállásé, még csak nem is terjesztett soha ilyen kívánságot a litván kormány elé, hanem ellenkezőleg az akkori litván kormány kérését hogy Litvániába német csapatokat küldjön, mint a német politika céljainak meg nem felelő kivánságot elutasította. Mégis eleget tettem ennek az uj orosz követelésnek is. Ez azonban csak a kezdete volt mind ujabb és ujabb zsa­rolásoknak, amelyek azóta is mindig megismétlődtek, /Folytatása következik

Next

/
Thumbnails
Contents