Napi Hírek, 1941. május/2

1941-05-28 [0490]

Báró Bánffy Bámiel földművelésügyi miniszter beszéde az Erdélyi Párt alakuló gyűlésén Kolozsváron május 28-án cLáelfitt. Igen tisztelt Pártgyülés ! - Mindenekelőtt örömmel tolmácsolom Bárdossy László miniszterelnök őnagyméltóságaés-kormánya üdvözletét az Erdélyi Párt országos központ jáaak ~ megalakulása, valamint a"Párt elnökének és vezetőségének megválasztása a lkai* mából. Crömmei üdvözlöm gróf Teleki"Bélát,-mint a Part elnökét-, akinek imént elhangzott szavai csak megerősítik azokat a szoros" kapcsolatokat, melyek Sz Erdélyi Párt és a kormányTcözött' eddig is fennálltak s amelyekbői kitűnik, *• hogy a part ezután is a kormánnyal egyetértésben és egy uton haladva kivánje a nuszonkétéves elszakadás után'zökkenő nélkül belekapcsolni az erdélyi és keleti részek életét vz ország vérkeringésébe. Mert hiszen p kormánynak is~és vele együtt nekem is az a meggyőződésünk, hogy az erdélyrészi-politikai élet tényezőinek is ki kell-majd venniök részüket az általános és egyetemes marvar problémák megoldásából, . . ... , - A^kisebbségl sorsban velamennyi*en megtanultuk, hogy mit jelent «~ kötelesség, az áldozatok önkéntes vállalása és a SZÍVÓS kitartás-meghozta gyü­mölcsét. Hala nagybányai Horthy Miklós őfőméltósága bölcs országvezetésének; az erdélyi magyarság túlnyomó része visszatérhetett­a magyar haza kebelére " Ősrismét szabaa életet élhet"ősei földjén. Ez az örvendetes" esemény nem • fel­adatok csökkenését^ hanem csak megváltozását jelenti, mert az ui helyzetből uj totejességek származnak. Mi el voltunk szakadva Magyarország politikai életá­P ú l-'s emlékezetünkben még a régi" Nagy-Magyarország képe maradt meg,' Tisztában kell lennünk azzal, hogy a mai Magyarország átmeneti korszakban van. Az örven­detes ter.Ueti megnagyobbodásokkal kapcsolatban olyan fejlődésen megy keresz­tül, melynek feladatait még rendes körülmények között is nehéz rövid idő alatt elvégezni,, A háborús viszonyok fokozzák a megoldásra váró problémák stllyös­sá>á? s ne'n lehet tehát várni ezt esnem várhatjulc mi, erdélyiek sem, hogy máról-holnapra minden égető kérdés végleges elintézést nyerjen, - ' • Az épitőmiuikat-nem lehet kapkodva végezni és a közelebbi, esetleg kisebb célok miatt nen szabad a nagy nemzeti érdekeket veszélyeztetni, A rend­kívüli és háborús helyzet számos hiányt okozott az országban. Éppen ezért a • legfőbb hazafias kötelesség nemcsak az önfeláldozó munka és összetartás, ha­nem a türelem"'©3 fegyelem is, A súlyosbodott és megsokszorozódott'állami fel­adatok miatt az egyénnek ezenfelül nagyobb önmegtagadással kell alkalmazkod­nia a közösség érdekeihez. " " - - Az idegen állam impériuma alatt sokat szenvedtünk "s" értékeink is megf;gyátkoztakj Az Erdélyi Part tagjainak "szép ésrnagy feladás-azon munkál­kodni, hogy a mi különleges niányainKat" és bajainkat a kormányzat támogatásá­val pótolhassuk és orvosolhassuk és ugyanakkor előmozdítsuk Erdélynek és az ország többi részeinek összeíorrását„ - A kormány mindenben és mindenütt segitségankre van. ami összes in­tézkedéseiből is kitűnik, Széles anyagi alapon nyert megállapítást"az erdélyi költségvetés s most teljesen'kiépül Erdély es 8 keleti részek igazgatása £s megvalósulna 1 ' közintézményei, A földművelési igazgatás megfelelő kiépítése is megtörténik, így felállítjuk az erdélyi kirendeltségét, melynek­központja Ko­lozsváron a jövő hónapban már" meg is kezdi működését, jól ismerve lírdély kü-* lönleges helyzetét és'viszonyait, az vezetett ezen kirendeltség felállitásár^, hogy a tárcám ügykörébe tartozó kérdések igy megfelelőbben és célirányosabban legyenek, majd megoldhatók és elintézhetők. /folyt köv/ TJKSZAGöS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents