Napi Hírek, 1941. május/2

1941-05-24 [0490]

o- My/í.Iy/L Pécs, máus 24. A pócsi Erzsébet tudományegyetem szombeton délelőtt cz egyetem dísztermében tartotté ezóvi tenévzáró ünnepi közgyűlését, Q­melyen megj lent Virág Ferenc megyéspüspök, Blaskovicn Iván fő­ispán, o Sfegysr Tudományos Akadémia képviseletében V~rgr> Dómján egyetemi tanár, Bcrcy László csQndőrczredos, Vörös líihály helyettes polgármester, Angyal László, Stitz János és Uolvay Ferenc országgyűlési képviselők ős még sokan mások. A Hngyrr Hiszekegy clóncklésc után dr. Tóth Zsigmond, cz egyetem rektora, tenóvzáró beszedőt a munka ünneplésének szentelte," majd dr. Ángyán Béla egyetemi tanár emlékezett meg a hősökről , hangoz­tatva, hogy népünk sorsának irányitásáro többe nc vállalkozzék az, ekl Öröklött képességét és szerzett tudását önző oólok megvalósítására használja f.l. A ncgy tetszősscl fogedott beszéd után dr, Duzár József orvoskari dókán tette m:g jelentőset r.z 1940/41. tanévi pályamunkák di* jelnek kiosztásáról. . tA^hháMj A közgyűlést megelőzően r^olt a ker az­tóny felekezete: templomaib^n./Lírl./ i o- /My/L Nagyvárad, májua 24. Szombaton délután többezer érdeklődő jelenlétében Ünne­pélyes ker tek között Indította cl Hlr.tky Endre, Nagyvárad város fő­ispán^ ,a nagyvárad-szabadkai vdltófutókat, Az országzászló előtt Hlatky főispán Árvay Árpád országgyűlési kópvis-lőnek egy nemzeti szí­nű zászlót és egy pergament lapot nyújtott dt, rmelyre többek között " a következő volt Írva: "Legyen cz Q nemzeti lobogó Nagyvárcd vdros ro» ga szkod ás ónok , szeretetének ós együttérzésének szimbóluma", Áreny kép­viselő átvette a zászlót és c porgem nt lapot, melyet a vdltóbot belsejé­ben helyeztek cl, A nagyváradi váltófutók ezután a délvidéki induló hang­jai mellett elindultak Szabadkára. A közbecső városokba^ zászlódiszbcn ünn.pólyesen fogódják a nagyvár-rdi- „ . váltófutókat. /ÍT I. ' o L § Hatvan-hatvanötóves találkozó. Akik a kolozsvári kegycsrendi gimnáziumban az 1877, 1878, 1879, 1880 vagy 1881 óvbon« tettek érettségit, meghívatnak hogy gpi.1 jenek össze találkozóra. Iancrkcdés június 7.-ón dólután 7 órakor Kolozsvárt 3 Központi Széliében, Megjelenésüket szíves­kedjenek előre közölni a szálló vezetőségével./MTI,/

Next

/
Thumbnails
Contents