Napi Hírek, 1941. április/2

1941-04-17 [0488]

I Kö/Rn New Yorkbál jelentik: Először történt még, hogy Amerika hirhedt fegyházából, a Sing Singből három fegyenc erőszakos kitörést kísérelt meg. A"fegyen cek, akik a fegyház kórhazában tartózkodtak, a hajnali órákban becsem­pészett revolverekkel rátámadtak a fegyőrökre, akik közül egyet agyon­lőttek, a többieket pedig túszként magukkal vonszolták, A szökevényeit bevették magukat a fegyház kőfala alatt húzódó többszázméter hosszú alagútba,amelyet vizvczetékcsövek és kábelok átvezetése céljábél épi tettek. A magukkal hurcolt fegyőröket bezárták az alagútban lévő egyikholyiségbe*'majd az alagút túlsó végén a szabadba jutva a pálya­udvarra futottak. Itt egy rendőrségi gépkocsi feltartóztatta őket. " A rendőrök és a szökevények között tűzharc keletkezett, amelynek so­rán egy rendőr és egy fogyenc meghalt. A két másik fegyenc e Hudson­folyó partjára futott és egy csónakban ülő halászokat revolverrel kényszoritettek, hogy vigyek át okot a túlsó partra. Közben a föl­riasztott rendőrség valaminta fegyőrök hatalmas csapata bekerítette azt az egész területet, ahol a szökevények megbújtak. A megszökött fegyencek között volt az egyik hirhedt piaci tolvajbanda két tagja is. aki számtalan útonállási követett el. A rendőröknek és a fegyőrök­nek végül is sikBrült újból elfogni a két megszökött fegyencet. W Kö/Rn Moszkvából jelentik: y Csereiíicsny orosz sarkkutató .aki nemrégiben tudományos kutatásai során az Északi Jeges-tenger egyik jégtábláján szállott le repülőgépével, a lapok jelentése szerint újból felszállott és most egy másik Jégtáblára ereszkedett lo. Ez a jégtábla az északi szélesség 87 fok 26 perce és a keleti hosszúság 176 fok 40 perce alatt van. A repülőgép személyzete tudósokból áll,akik i a mélytengeri viszonyokat tanulmányozzák. — ORn Mos2kvából jelentik: • • Gseljabtnszkból érkező távirat sterint Katavivanovszk város környékén a napokban egy meteor zuhant a földre. A lezuhanás pillanatában az ég erősen megvilágosodott, tompa zaj volt hallható ős a lovegŐ megremegett. 0 Kö^Sn Sto ckholmb ól" jelentik: - ' Svédországban már régebb'idő óta kísérleteket folytatnak abból a célból, hogy meghonosítsák a * * kender termelést. Az ország egyes vidékein már eddig is jő eredményeket ertek el. 0 Kö/Rn S t o c k h o l-m b ó 1 jelentik: . " "A stockholmi füvészkert ,a híres Bergianska Tradgarter most ünnepli 150 éves fennállását* A füvészkertet 1791-ben alapította Bergius Péter a neves svéd orvos és botanikus .Végrendeletében a föveszkertet a svéd tudományos akadémiára hagyományizta azzal a kikö­téssel] hogy az intézménvnek mindig tudományos coloka!- knji szolga:-

Next

/
Thumbnails
Contents