Napi Hírek, 1941. április/2
1941-04-16 [0488]
W Ze/Ze/Dé Berlin, április 16. /Néniét Távirati Iroda/ N A berlini esti lapok feltűnő helyen foglalkoznak azzal a ténnyel, hogy - mint a szerdai német hadi jelentésből kiderül a német gyors csapatoknak sikerült Görögországban harcra kéylnszeriteni az ott lévő brit kötelékek egyre szót. - Arra a kérdésre, - irja a Berliner Börsen, zeitung - mi idézte elő az angoloknál ezt a változást, mi késztette őket arra, hogy E yiptomba menekülésüket megállitsók, meg kell állapi tanunk, hogy elsősorban a német előretörés hihetetlen hevessége és a német támadó niczdulatok nem is sejtett gyorsasága nem engedte aeg, hogy az angolok elszakadjanak az ellenségtől és végrehajtsák a mór előkészített menekülést. Bizonyos azonban az is, hogy más körülmény is közrejátszott ebben a fordulatban. Ez pedig az, hogy rendkivül lesújtó erkölcsi hatástI az ismertté vált angol terv, hogy a görögöket cserbenhagyják. Qú£T^ J A Deutsche Allgemeino Zeitung ezeket irja: - Látva a menekülési tervek nyomán mindenütt fellángoló felháborodást és megvetést, a brit tábornokok számáré erkölcsileg lehetetlenné vált, hogy csapataikat teljesen kivonják a harcból és az utolsó pillarr.tbai Londonban a politikai és katonai legfelsőbb vezetési is belátta, hogy túlságosan súlyos következményekkel járhat Anglia erkbesi helyzetére, - különösen a Földközi-tenger keleti részén, - ha egyedül hagyják harcolni a görögöket. /MTI/ o- Dr/Dr/m/Qu Kassa, április 16. ,, , Abauj Torna vármegye törvényhatóságának kisgvlilésén napirend előtt az elnöklő báii Patay Sámuel főispán kegyeletes szavakkal ealé kezett mer gróf Teleki Pál tragikus elhunytáról. Teleki Pálé elsősorban az érdem - mondotta többi között - , hogy s trianoni elnyomatás nehéz evei után szinte véráldozat nélkül jelentős területek térték vissza hozzánk. Ha követjük az ő elgondolásait, ha kerüljük a széthúzást, ha mindig a nemzet érdekeit tartjuk szem előtt és így küzdünk a jobb jövendőért, akkor elérjük az ő nagy célját': a boldog és eres Fagymasvaorszagot. A főispán ezután örömmel és büszkeséggel szólt arról a minden magyar szivét megdobogtató nagy történelmi jelentőségli haditényről, hogy honvédséidlnk a kormányzó hadparancsára hatalmas lendülettel megindulva felszabadította a déli részeket. A beszéd végén a kisgyűlés tagjai hosszan és lelkesen ünnepelték a kormányzót és a honvédségeto /MTI/ o- Dr/Dr/Qu Miskolc, április 16. 3-,, « Nagy részvét mellett temették el szerdán délelőtt Mezőnyékládházán Egry Zoltán országgyűlési képviselőt. A temetésen Borsod vármegye nagyobb küldöttséggel képviselhette magát. A vármegye nevében vitéz Lukacs Endre alispán, a MSP nevében Nyilas Ferenc mondott búcsúbeszédet* /MTI/