Napi Hírek, 1941. április/1

1941-04-08 [0487]

OVá Prodomo! Az alábbiakban a t. Szerkesztőségek rendelkezésére bo­csátjuk Tasnádi Nagy Andrásnak, a képviselőház elnöKének, a mai gyászülé­sen elmondott beszédét; 1 - Mielőtt a munkát, amelynek fonalát ama szörnyü április 3.-i reggelen elejtettük, továbbfolytatnánk, kegyeletes érát kell szentel­nünk annak a férfiúnak, akinek tragikus elmúlásába magyar közélet útjába olyan megdöbbentő cezúrát nas itott bele. - Teleki Pál gréf emlékének szenteljük mai ülésünket. Teleki Pál emlékének, aki elment közülünk örökre s akiről elmondhatjuk mégis, talán sohasem volt annyira - személv szerint is - közöttünk, mint épen most, ebben az érában. Teleki Pálról kell emiékeznünk, aki halk beszé­devei már életében is mindig fokozott figyelemre késztette hallgatóit s oki most - örökre elnémulván - arra kényszerít,hogy mindazt, amit nekünk valaha mondott, ne fülünkkel, hanem egész lelkünkkel figyeljük. Teleki Pált veszi körül e^percben emlékező kegyeletünk, akinek halála az élet egyik nagy alap­törvényét hirdeti, az önmagunkhoz vaié hűség törvényét. - Boldogult képviselőtársunk és miniszterelnökünk rend­kívüli pályát futott meg. Egészen fiatalon jogi képesitést szerzett ás mind­járt megkezdte munkásságát is a megyei közigazgatásnál. Minden képessége nBgyolt hozzá, hogy -^modern értelemben -.kiváló közigazgatási ember váljék belőle; ezt élete során később is, leginkább a hadigondozó hivatal vezeté­sével bebizonyította, hajlama mégis rövidesen másfelé, a tudományos oályára szólította. Mar jogi tanulmányaival egyidejűleg is folytatott földrajzi ta­nulmányokat s csakhamar lemondva szolgabírói állásáról egészen a geográfia tanulmányozására adta magát s mert már akkor is mindent teljes erejével és teljes odaadásával végzett, e tudományágban rövidesen hatalmas készültségre tett szert, önálló fel roerás^al p eredeti kutató munkára VPAA b$s•uaÁ.aásrjaJ ' '^tt **» ^VMXM^ köszönhet: gyar furmányos ^emianak.Weve világszerte ismgu alapián - az ugv­íe. hogy a húszas években - *«zt& tudomanwu ÍWj°| g B taKÍa ^ a vélaszjtották. nevezet? mosszuli kérdés J^»t.g™ fak^tt bizo^g A «|I kesének .éltatasár-affnLYe^ nval - fognak is szentelni. lzF el kell^ n *^"° ak a z agy mechanikus munkája tudósok közé tartozott, akiknél a ^ff^flff ^gffitte és - ha a polí­t!Ö'Jffi"*SS&Srá'& ^dorlfiVr 8 ^ e! egész életét gazSag tartalommal töltötte volna ki. ^ ja u „ ^ Háznak a nagysomVxtig^ bar - haláláig "^^P^J^^^Ig^fniekövetkezet! .szörnyű összeomlás s a kommunisták KtfiíS^^k'ÍPtóS^aU 8 * pitfseílemrfokat köszönhetett neki is lU^lTlg^li

Next

/
Thumbnails
Contents