Napi Hírek, 1941. április/1

1941-04-06 [0487]

•S. \j — - * ' • W Tó/M Aémet jegyzék emléViiatána v .folytatása .. i0 / fí Három hónappal Hsobb' a katonai attasé már azt jelent­hette, ",;ogy jugoszláv részről közben már intézkedtek a Szalon iki,: relé veze­tő vasutak" teljesitoképesságánek fokozásáról, A szövetséges főparancsnokság most már időszerűnek látta a jugoszláv felszerelést fegyverszallicásókkal támogatni. A jugoszláv kormány ezenkívül vezérkarával együtt titokban rendel­kezésére bocsátotta magát a szövetségeseknek, hogy a szövetséges katonai ér­dekeket lehetőság szerint támogassa. Jugoszlávia átengedett minden olyan hadianyagszállitmányt, amelyet a szövetségesek Lengyelországnak küldtek 0 A Németországból küldött és a Németországba irányuló szállítmányokat, valamint az olvanokat is, amelyek valamilyen módon szolgálhattak volna a német érde­keknek, feltartoztatták, késleltetek, sőt tévesen olyan kikötőkbe irányítot­ták, anol ezeket a szövetségesek felhasználhatták,, Mint a francia katonai attasé egyik távirata mutatja, a szövetségesek ás Jugoszlávia katonai szervei között élénk hircsere volt. Mi­den 1940 tavaszán a szövetségesek balkáni tervei előtérbe kerültek, fokozód­tak azok a fáradozások, amelyek - egyelőre Jugoszlávia szigorú semlegessé­gének megérzésével ugyan - biztosítani kívánták Jugoszlávia katonai együtt- . működését. A belgrádi*francia követ április 16.-án Pál kormányzóherceggel egvetértésben megbeszélést folytatott Nedics hadügyminiszterrel, hogy milyen módon lehetne ismét megkezdeni a vezérkari tárgyalásokat. Tekintettel a légi haderő rendkívüli jelentőségére, elhatározták a repülőterek felülvizsgálását. Ü kérdés titokban tartása celjábél megegyeztek, hogy a munkában résztvevő tiszteknek csak polgári öltözetben szabad megjelenniük, A jugoszláv hadügy­miniszter ezzel egyidejűleg beleegyezését adta, hosjy a katonai vezetés külö­nös bizalmát élvező egyik tisztet összekötő tiszt 1 ant a szövetségesek közös expedíciós hadseregének parancsnokához^-Y.'eygsnd tábornokhoz;- küldjék, fizzel meg történt Jugoszlávia döntése és -végbement a jugoszláv királyság átvonulása a szövetségesek táborába, tínnek a döntésnek esak azért nem lett ersjaacfcfl ha­tása, mert a szalonikii vállalkozást feladták és ezután közvetlenül megtör­tént Franciaország meglepően gyors összeomlása. Politikai és katonai rész­ről június ll.-én^mágis biztosították a francia követet, hogy Jugoszlávia hajlandó azonnal Franciaország oldalára állni, mihelyt másképen alakul Franciaország-helyzete. A birodalmi kormány ismerte ezeket a ténveket már ak^or, amikor 1940. őszén lépéseket tett. hogy a délkeléteurooai államokat meghív­ja a hármas szerződéshez való csatlakozásra. A ^agybrifcannia által alkalma­zott nyomás hatására, amely fenyegető tartalmú diplomáciai jegyzékekből, demarsokból és a közvélemény semmi hazugságtól vissza nem riadó megdolgozás sából állott, az akkori jugoszláv kormány hosszú ideig vonakodott megtenni a döntő lépést. „ t**^ A jugoszláv kormány: ./végleges elhatározás -t, N i azt ••. hogy március 25.-án az angol nyomás ellenére is^aláirta Bécsben a csatlakozási jegyzőkönyvet, lényegesen megkönnyítette az a körülmény, hogy a birodalmi kormány hájlandé volt Jugoszláviánük a földrajzi helyzetéből eredő külön kí­vánságait messzemenően tekintetbe venni. Különös azonban, hogy Jugoszláv rész ről kifejezést adtak annak a reményiének, hogy területi szempontból hasznot húzhatnak majd a görög állam várható összeomláséból. A jugoszláv kormány külön kivanságára Jugoszlávia biztosítékot kapott arra, hogy az európai újra­rendezés során Jugoszlávia kijáratot kap az ,-.gei-tengerhez elyformán, hegy a jugoszláv felségjogok. Szalon iki városára és kikötőjére is kiterjednek 0 /Folyt 0 . .- " kov o/

Next

/
Thumbnails
Contents