Napi Hírek, 1941. március/2

1941-03-30 [0486]

Ma* Lá/Ln -/Kassai tudósítás 2. folytatása/ Az államtitkár ezután Kassa város társadalmához, első­sorban a hölgytársadalwnhoi fordult azzal a kéréssel, hogy fogadja sze­retetébe ezt az egészségházat és ne hagyják magukra az itt dolgozó or­vosokat és védőnőket. Az orvosi és védőnői munkának szüksége, van a tár­sadalom támogatására, mert csak a hatóságok, az orvosok, a védőnők ás a társadalom összefogása tudja valóban elérni azt a célt, amelynek megva­lósítására ez a ház hivatott. , , , - Kívánom - fejezte be beszédét Johan Béla dr. állam­titkár -, hogy szolgálja Kassa város egészségháza elsősorban Kassa népé­nek és a környék népének, de ezen keresztül a megyar haza minden polgá­rának egészségét, szolgálja az ország szebb és boldogabb jövőjét, A belügyminiszter ur ^nagyméltósága nevében és megbízásából ezzel a kí­vánsággal adom ét rendeltetésének Kassa város egészségházát. _ •• Az államtitkár beszédét lelkes taps követte, majd Kottis Katóka tolmácsolta a napközi otthon növendékeinek köszönetét és virágcsokrot nyújtott át Johan Béla dr. belügyi államtitkárnak, & felavatási ünnepség a Szózat hangjaival árt véget. ... ' -Az ünnepséget Budapest II. és a kassai rádió is közve­títette. M ünnepség után a Sehalk-ház szállóban ebéd volt a belügyi államtitkár tiszteletére. W Ze/Ze/Ln Bukarest, március 30. /Német Távirati Iroda/ N Antonesou államvezete* rendeletet adott ki Lupescuné míg Romániában legő minden vagyonának azonnali hatályú elkobzísáról. első­sorban telkekről és éttületekről van szó összesen 53.7 millió lei érték­ben, ügvancsak kárpótlás nélkül kisajátítják Lupescuné minden ingó va­gyonát. 'valamint összes j gait és követeléseit. Mindenki, a>i Lupescuné valamilven vagyonának birtokában van vag^ ilyen jogát megszerzi, köte­les ezt a körülményt 15 napon belül jelenten az illetékes bíróságnak. A bejelentés elmulasztását ötévi kényszermunkával büntetik. Ugyanez a büntetés vár mindazokra, akik az elmúlt tíz év folyamán pénzt, érték­tárgyakat, vagy hasonlókat kaptak Lupescunétói ás nem jelentik be. /MTI/ I Ze/Ze/Ln Amszterdam, március 30. /Német Távirati Iroda/ N Morrison angol belbiztonságügyi miniszter vasárnap a rádió utián felhívta Anglia lakosságát, hogy tanúsítsa a legnagyobb óvatosságot telefonbeszélgetései alkalmával. Különösen bombázott terü­letek lakosai vigyázzanak, hogy ha közvetlenül a támadás lezajlása után felhívják rokonaikat vagy barátaikat, ne közöljék, milyen pontokat ért bombatalálat. Az átélt bombatámadás bármilyen közelebbi részletének megjelölése veszélyeztetheti az államot. /MTI/ o ln ^Szombathely, március 30. k szombathelyi M$> mőhelyből elloptak 180 méter vörös- • réz csövet. A mühelyfőnökség ismeretlen tSttesek ellen feljelentést tett. /MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents