Napi Hírek, 1941. március/2

1941-03-27 [0486]

6l/ftn /Varga miniszter müncheni tartózkodása 3- folyt./ Vitéz nagybányai Horthy Líiklósra, Magyarország kor­mányzójára és a magyar népre ürítette poharát, 4*t£> ^ Varga József kereskeaektfi és kezlekedésr"" miniszter meghatottan mondott köszönetet Esser államtitkárnak a rendkivül szives és melege fogadtatásért, amelyben mind neki, mind a társaságában lóvé uraknak iJünchenben része volt. Örömének adott kifejezést, hogy szeren­cséié lehetett ezúttal a német birodalmat meglátogatnia és közvetlen­megbeszélések során megvitathatta a német idegenforgalmi és közlekedési ügyek vezetőivel a közösen érdeklő kérdéseket. Hangoztatta, hogy a mos­tani idők súlyos korlátokat szabnak ugyan az idegenforgalomnak ^agyar­ország mindamellett sz.Jiségét érzi annak, hogy maris megtegye az előké­szül eteket..a minél hamarább remélt uj Európa felépítésével Kapcsolatban es maris megvesse alapjait a háború után eljövendő még szorosabb idegen­forgalmi együttműködésnek. Ürömének adott kifeiezést, Iiogy személyesen volt alkalma meggyőződni azokról az erőfeszítésekről es sikerekről, aftiel^­ket az ő hatásköre keretében tapasztalt Németországban és hangoztatta, hogy a példakép szolgáló látottak alapmn tovább fogiak Magyarországon is dolgozni. A maga részéről mindent meg fog tenni, hogy a magyar-nemet " baráti kapcsolatot idegenforgalmi téren is minél szorosabbá fűzzék magvar részről* ^ • L /. ir Varga miniszter beszéde végén felhasználta az alkalmat, hogy meghívja Magyarországora ^Jsser államtitkárt és munkatársait. ' Felköszontőie végén Hitler vezér és kancellárra "a nénet népre ,a nemet győzelemre és a német-magyar barátságra üli tette poharát. Varga József miniszteri, es társaságad&lutsb i,eiq látta vendégül Thorak József tanár, a harmadik birodalom egyik legnagyobb szobrászművésze, a München melletti hatalmas műtermében* A magyar ven­dégek Thorak tanár szakszerű vezetése mellett nagy érdeklődéssel te­kintették meg a szotrászmüvész/a nürnbergi stadion számára most készülő hatalmas alkotásait, /nek Varga József miniszter és tarsasága este a Partner-téri színházban megnézte Lehár Ferenc Cárevics olmü operettjét,, o Vv/Vv /Szociális értekezlet a belügyminisztériumban, folytatás./ /Eleje a 13c kiadásban,/ A belügyminiszter után Somogyi Ferenc dr^ egyetemi magántanár, szociális felügyelő az Országos Nép- es Családvédelmi Alap létesítésének előzményeiről, szervezetéről és működéséről beszélt. Történelmi vissza­pillantásában rámutatott árra, hogy a családvédelmi törvény megalkotása tulaj donkópen visszatérés a magyar alkotmányos felfogáshoz, amelyet a liberalizmus téritett el fejlődésének egyenes útjától. Tegzes László dr. szociális felügyelő a társadalommal való együttműködés alapelveit ismertette.- Kifejtette, hogy az állam, társada­lom és nemzet mem szakadhat el egymást 51 s hogy az állam irányította szociális munka nem nélkülözheti a társadalommal való szerves együttműkö­dést. Az Alap életrehivása megadja a lehetőséget arra, hogy az edaig szétforgácsolt társadalmi munka egységbe szerveződjék.

Next

/
Thumbnails
Contents